Mindössze 40 évesen dobta el magától az életet. Imádta egymást a két, tragikusan fiatalon elhunyt művész, Domján Edit és Szécsi Pál. A nehéz sorsú családba született énekest élete szerelmével, az akkor 39 esztendős színésznővel 27 évesen hozta össze a sors. A barátok a nagy korkülönbség miatt ellenezték a kapcsolatukat, és mindent megtettek, hogy szétválasszák őket. Domján Edit gyermeket várt, de nem tarthatta meg. – A halála előtt három nappal írt nekem egy hétoldalas levelet, amiben azt kérte, vigyázzak Palira. Pali tizenkét évvel volt fiatalabb, de nem látszott a korkülönbség.
Olyanok voltak, mint akik a föld fölött lebegnek, ebben a szerelemben nem volt semmi súly – mesélte korábban Szécsi Katalin, aki nehezen dolgozta fel a két szeretett ember elvesztését. – Edit halála előtt pár nappal kértem, Palit, menjen át hozzá. Tudtam, hogy Edit el akarja mondani: gyermeket várt a testvéremtől, de elvetette. “Én egy pillanatig nem hibáztatom Editet. Inkább magamat, hogy vajon mindent megtettem-e, és amit tettem, jól tettem-e. Ma már tudom, ha valaki el akar menni, azt nem lehet visszatartani. Van, akinek nyolcvan év adatik, de az egész élete üres. Palinak és Editnek nem sok jutott, viszont azt teljesen kihasználták minden percét és rezdülését megélték” – magyarázta egykor a 2012-ben elhunyt Szécsi Katalin, hozzátéve: testvérének nagy vágya volt egy utód, és ezt csak Domján Edittől tudta volna elképzelni.