Reni és Gergő számára véget ért a Házasság első látásra második évada. A pár meghozta a végső döntését, ám igencsak feszülten fejezték be közös útjukat. Reni és Geri között nem indult jól a Házasság első látásra második évada, a fiatal ara már az esküvőn kimutatta nemtetszését és csalódottságát, ugyanis nem olyan férfit képzelt el magának, mint amit az oltár előtt meglátott, és nemtetszését nem is tudta leplezni. Bár a fiatal házasok bal lábbal indítottak a műsorban, a vége felé már-már úgy tűnt, hogy mégiscsak kialakul közöttük érzelem, ám a finálé mégsem úgy sikerült, ahogy azt a nézők elvárták. „Szeretném megköszönni neked azt a szeretet, figyelmet és gondoskodást, amit tőled kaptam, valamint azokat a feledhetetlen pillanatokat, amit együtt éltünk meg” – kezdte búcsúbeszédét Geri, aki beszédében elmondta, számára a legnagyobb próbatétel az volt, hogy önmaga maradjon, miközben türelmesen és szeretetteljesen fordul felesége felé.
„Sok álmatlan éjszakát okoztál az elmúlt napokban, próbáltam mérlegelni és a legjobb döntést meghozni számunkra” – folytatta Geri. „Titkon azt reméltem, hogy ez az utazás soha nem fog véghez érni, most mégis azt látom a legjobb döntésnek, hogy ezt a házasságot fejezzük be” – mondta ki a végső csapást a fiatal férj, ám ami ezután történt arra talán ő sem volt felkészülve. Reni elővette a megírt levelét, de ahelyett, hogy felolvasta volna, összetépte és számonkérő kérdéseket szegezett Gerinek. A fiatal feleség több kérdést is Gerinek szegezett, aki értetlenül állt a lány viselkedése előtt. „Eddig mindig a szívem alapján döntöttem, úgy hogy most próbálok az eszembre hallgatni és az eszem viszont most azt súgja, hogy ismét hallgassak a szívemre, és én szeretném ezt a házasságot befejezni veled” – mondta, majd a gyűrűjét a vízbe dobta. Geri értetlenül állt Reni viselkedése előtt: a fiatal férj szerint, ha igent mond, talán Reninek is más döntése született volna.