Nagyot bakizott a TV2, ahol az utóbbi napokban, hetekben az RTL-lel folytatott nézettségi verseny miatt többször is az utolsó pillanatban változtattak azon, hogy a Házasság első látásra epizódjai mikor kerülnek adásba. Úgy tűnik azonban, hogy erre a taktikára most ráfáztak, ugyanis a sorozat háttérműsorát az eredeti tervek szerint adták le, vagyis még a kitolt finálé előtt. Így akik ezt látták, már tudhatják, hogy a nagy sikerű műsor házaspárjainak mi lett a végső döntése. A Blikk is beszámolt róla, hogy az ünnepi időszak alatt többször is előre be nem jelentett műsorváltozással élt a TV2, hogy felvegye a kesztyűt az RTL műsoraival. A változtatások közepette azonban belefutottak egy hibába. A Story szúrta ki a bakit:
A TV2 a Házasság első látásra című műsor befejező részeit félbevágta, így a legutolsó epizód kedden kerül adásba. Csakhogy Orosz Barbara, szintén felvételről sugárzott Házasság extrákkal című háttérműsorát a TV2Klubon leadták, így akik azt nézték, megtudhatták, ki hogyan dönt. Felháborodtak a nézők: Ebből botrány lesz. A TV2 nem normális. Leadták a Házasság extrákkal utolsó részét. Végig mutatták a döntéseket… – írta a műsor egyik Facebook-csoportjában az egyik kommentelő, aki így fel is tudta sorolni, hogy melyik pár hogyan döntött, közölte a Story. Jó hír azonban a TV2-nek, hogy az előbbi Facebook-csoport szavazása alapján a tagok 54 százaléka nézni fogja az utolsó részt, és csak 33 százaléknyian válaszolták azt, hogy már nem érdekli őket.
Forrás