Teljesen összeroppant az ország: A Nemzeti Színház közölte a borzalmas hírt – Elhunyt a Jászai Mari-díjas színésznőnk

Lesújtó hír jött: ezzel vége, elhunyt a Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Elhunyt Tatár Eszter rendező, az elismert művész főleg játékmesterként és rendezőasszisztensként, de műfordítóként és színészként is dolgozott. Nemcsak a színészek, rendezők, asszisztensek, hanem a színházi háttéremberek is példaképként tekintettek rá. Azon ritka színházi emberek közé tartozott, akitől csak tanulni lehetett. Azt hogy mi az „a” színház, fegyelem, alázat, precizitás, hogy hogyan is működik ez a gépezet. A Turay Ida Színházban még életében bérletet neveztek el róla, amelynek nagyon örült és megtiszteltetésnek tartotta. Búcsúztatásáról később történik intézkedés - tudatta Facebook-oldalán. Tatár Eszter 1932. április 10-én született. 1950 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt. Diplomaszerzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a győri Kisfaludy Színház tagja lett.

1962-től a Nemzeti Színház művésze volt. Főleg játékmesterként és rendezőasszisztensként, de műfordítóként és színészként is dolgozott. A Farkas–Ratkó-díjjal 1973-ban, Jászai Mari-díjjal 1989-ben ismerték el. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet, 2022-ben az MMA Színházművészeti Tagozatának Díját. A Turay Ida Színház bejegyzése kiemeli, Tatár Eszter „gazdag és sokoldalú életművet hagyott maga után. Pályafutása során számos jelentős színházban rendezett, dolgozott. Darabjaival nemzedékeket szólított meg, maradandót alkotott a magyar színházművészetben. Fordításaival gazdagította a magyar irodalmat. Játékmesterként és színészként egyaránt kivételes tehetség volt. Olyan rendezők jobbkezeként irányított és hozott létre előadásokat, mint Kerényi Imre, Huszti Péter, és hosszan lehetne még sorolni. Rengeteg tehetséges színész került ki a keze alól, akik neki köszönhetik sikeres pályájukat. A színházi háttérdolgozók, kellékesek, technikusok példaként tekintettek rá és így beszélnek róla a mai napig is. Életének utolsó éveiben nem hagyta el lakását, mégis figyelemmel kísérte színházunk bemutatóit, próbafolyamatait. Nem panaszkodott soha, szellemileg aktívan, okos tanácsokkal, ötletekkel segítette társulatunk munkáját.”