Mégis lesz még az idén nyugdíjprémium!? Megszólalt a szakértő:


Megszólalt a szakértő: Az idei év végéhez közeledve már biztosnak tűnik, hogy 2024 novemberében nem lesz évközi nyugdíjemelés, és a nyugdíjprémiumra sem számíthatnak a nyugdíjasok. Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a januári nyugdíjemelés mértéke várhatóan az éves inflációval megegyezően, körülbelül 3,2 százalékos lesz. Bár a végleges inflációs adatok még nem állnak rendelkezésre, a költségvetés, adótörvények és makrogazdasági mutatók alapján már előre látható a pénzügyi helyzet alakulása. Miért nem várható nyugdíjkorrekció? A 2024-es év elején már egy 6 százalékos nyugdíjemelésre került sor, amely az inflációs előrejelzések alapján megfelelőnek bizonyult.
Az eddigi inflációs adatok azt mutatják, hogy az év első felében a pénzromlás üteme alacsony maradt, a Népszava által idézett Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője szerint pedig augusztusban az éves infláció csupán 3,4 százalék volt. Ezt részben az idényáras élelmiszerek (mint például a burgonya, friss zöldségek és gyümölcsök) árcsökkenése, valamint a benzinárak mérséklődése okozta. Ugyanakkor szeptembertől növekedhet az infláció, és a decemberi adat akár 5 százalék fölé is kúszhat. Az év egészére vonatkozó inflációs előrejelzések szerint azonban a mutató nem haladja majd meg a 6 százalékot, így a novemberi nyugdíjkorrekció elmarad. Nyugdíjprémiumra sem lehet számítani: A nyugdíjprémium kifizetéséhez a gazdasági növekedés mértéke is kulcsfontosságú. Ennek feltétele, hogy a GDP legalább 3,5 százalékkal növekedjen az adott évben.
Az idei évre a költségvetés 4 százalékos növekedéssel számolt, azonban a valós eredmények ennek csupán felét mutatták, így a nyugdíjprémium kifizetése is elmarad. Ez komoly csalódást jelenthet sok idős számára, akik a gazdasági növekedés alapján prémiumra számítottak. Hogyan változtak a nyugdíjemelés számításának szabályai? Katona Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2011-ben bevezetett tisztán árkövető indexálás jelentősen rontotta a nyugdíjasok helyzetét. Korábban a nyugdíjemeléseket részben a bérek növekedéséhez igazították, így a nyugdíjasok jobban részesültek a gazdaság bővüléséből. Most azonban kizárólag az inflációs adatokat veszik figyelembe a januári nyugdíjemelésnél és az esetleges novemberi korrekciónál. Ha a régi szabályok szerint számolnák a nyugdíjemeléseket – mondta Katona –, akkor a nyugdíjasok 2024-ben a 10 százalékos átlagos béremelkedés és a nagyjából 5 százalékos infláció alapján 7,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak volna, nem pedig a 6 százalékot.

AKTUÁLIS:

Főoldal