Kipakolt a Sztárban Sztárról Gubik Petra, elmondta az igazságot! Ahogy sejtettük.. Az egész ország kiakadt ezen:


Kipakolt a Sztárban Sztárról Gubik Petra, elmondta az igazságot! Gubik Petra a Sztárban Sztárban egyetlen női döntőse, negyedjére lett adásgyőztes szombaton úgy, hogy előző nap komoly színházi premiere volt, másnap pedig egy beugrásra készült a Madách Színházban. Most elárulta, hogy mikor van ideje felkészülni, és pihenni ennyi feladat közben. Már anyukám is kérdezte, hogy mikor készülök fel a produkciókra. Elmondom, úgy, hogy a színházas szövegkönyvem hátsó lapjában van egy kis zsebecske, oda vannak bepakolva a dalszövegek, amikor van időm, kezemben a telefon.
Egyébként már gyakoroltam is az olasz dalt, közben az unokatestvérem, aki perfekt beszél olaszul, hangjegyzetben rögzítette nekem a dalt nagyon lassan elszavalva. Hogy mikor készülök még? Autóban, míg eljutok A-ból B-be, WC-n, zuhanyzás közben, fogmosás közben és ez nem vicc, ki van rakva a fürdőszoba csempéjére kis gyurmákkal, ennyi időm van, minden lehetőséget kihasználok a készülésre, és ez működik, de önszorgalom és fegyelmezettség kell hozzá! – mondta a Borsnak Gubik Petra. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal