Halász Judit halálhíre mélyen megrázta a barátait:


Halász Judit halálhírétől összeomlottak az ismerősei. A Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő és énekesnő, aki generációknak nyújtott szórakozást, most beavatta a Star magazin olvasóit abba, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe is került az utóbbi időben. HALÁSZ JUDIT NEVÉVEL EGY INTERNETES ÁTVERÉS TERJED. Megjelent az interneten pár olyan csodaszer, amelynek Halász Judit az állítólagos gyógyulását köszönheti: ezzel szeretnék népszerűsíteni a terméket és minél többet eladni belőle. Ehhez egy nagyon aljas, alapos hazugságot építettek fel: Halász Judit súlyos betegségéről írtak, ami már annyira elhatalmasodott rajta, hogy tolókocsiba kényszerült.
A helyzete reménytelennek tűnt, míg rá nem talált erre a csodaszerre, ennek köszönhetően pedig visszanyerte az egészségét. HALÁSZ JUDIT CÁFOLTA AZ ÁLHÍREKET. Elmondta, hogy kiváló egészségnek örvend és nagyon sajnálja azokat az embereket, akik az ő szeretete miatt bedőlnek egy ilye átverésnek. Bosszantja az is, hogy az elkövetők kiléte ismeretlen, illetve azt sem teljesen érti, hogy miért éppen ő lett ennek a terméknek a "reklámarca". A gyógyszerről sohasem hallott és főleg nem használta, illetve nem kezelték őt az álhírben szereplő betegséggel sem. Halász Juditot mélyen felháborítják a történtek és azt is elárulta, hogy nem egyszeri esetről van szó. VOLT AKI MÉG ENNÉL IS MESSZEBBRE MENT: EGYENESEN A HALÁLHÍRÉT KELTETTÉK. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal