Gyászol a világ: meghalt a Baywatch ikonikus sztárja


Összeroppantak a rajongók: meghalt a Baywatch ikonikus sztárja, mutatjuk a szomorú részleteket: 68 éves korában elhunyt a Baywatch sztárja, Michael Newman. A színész, aki az amerikai sikersorozatban – amelyben David Hasselhoff és Pamela Anderson is szerepelt –„Newmie” életmentőként vált ismertté, a Parkinson-kórral folytatott 18 éves küzdelmet követően hunyt el. A színész közeli barátja megerősítette, hogy vasárnap este hunyt el „szívproblémák” következtében. Barátja, Matt Felker elmondta, hogy Michael azt mondta neki, amikor utoljára látta, hogy még „éppen időben” érkezett. Felker, aki a Hulu After Baywatch:
Moment in the Sun című dokumentumsorozatának rendezője volt, azt is elárulta, hogy a színész családja és barátai körében távozott az élők sorából. Felker a People magazinnak elmondta: Amikor utoljára láttam Mike-ot, még eszméleténél volt, és rám nézett, majd a rá jellemző stílusban azt mondta: „Éppen időben érkeztél”. Michael, aki valós életmentői képesítéssel is rendelkezett, emellett teljes munkaidős tűzoltó volt, a Baywatch forgatása alatt is megtartotta tűzoltói állását. Több éven át pénzt gyűjtött a Michael J. Fox Alapítvány számára is, hogy segítsen a Parkinson-kór gyógyításában – abban a betegségben, amelyet nála 2006-ban, 50 éves korában diagnosztizáltak – írja a Mirror.

AKTUÁLIS:

Főoldal