Először Tóth Gabi, most pedig Mikes Anna! Itt az újabb Krausz botrány! Nézzék mit művelt:


Krausz Gábor és Mikes Anna már közel egy éve alkotnak egy párt. A sztárséf és a táncosnő a Dancing with the Stars műsorban találkoztak először, ahol a közös próbák során gyorsan kialakult köztük az a bizonyos vonzalom. Kapcsolatukat azonban csak a műsor végeztével hozták nyilvánosságra, hiszen nem szerették volna, ha a nézők a kettejük közti románc miatt szavaznak rájuk. A műsort egyébként meg is nyerték. Krausz Gábor a napokban ismét azt tette, amit korábban Tóth Gabival! Krausz Gábor a napokban ismét tetoválószalonban járt, amit Instagram-sztorijában is megosztott követőivel. Nem ez az első alkalom, hogy új tetoválást készíttet, hiszen korábban már több alkalommal is felkereste a szalont, például amikor eltávolíttatta a volt feleségére, Tóth Gabira emlékeztető tetoválását.
Gábor és Gabi válása nagy visszhangot keltett, hiszen sokan úgy gondolták, hogy örökre együtt maradnak. A pár nem sokkal a szakításuk előtt vásárolt vidéken egy családi házat, ahol kislányukat óvodába is beíratták. Az internet népe szerint ez botrány! Most ezért ment tetováltatni: Most ismét frissítésen esett át Krausz tetoválása: az Insta-sztoriban megosztott szelfin jól látható, hogy éppen a jobb karját tetováltatja. Vajon mi készül most? Oszd meg velünk a véleményed a kommentekben, kíváncsian várjuk!

AKTUÁLIS:

Főoldal