Együtt van Péter Sramek, és Suzy..?! végre boldog, olyan sokat szenvedett


Suzy már négy éve nincs együtt Jollyval, de azóta sincs más férfi az életében – többek között erről is beszélt egy friss interjúban. "Nem siettetek semmit, jól érzem magam most így. Kiteszi a napjaimat az anyaság és a munkám, de persze nyitott vagyok, nem zárkózom el semmi jótól. Nekem az a legfontosabb, hogy akinek én bizalmat szavazok, szeresse a kislányomat, és egész egyszerűen talpig férfi legyen" – mondta erről a Story magazinnak.
"Őszinte leszek, embert próbáló időszak van mögöttem, nem így terveztem az életem. Szerintem egy válás mindenkit megvisel, én sem vagyok kivétel ez alól. Újból fel kellett építenem magam, de közben nem igazán volt időm a sebeimet nyalogatni. Egyszerűen nem állhatott meg az élet, mert bármi is történt, a kislányomnak, Zsuzsikának iskolába kellett mennie, tanulni kellett vele, hozni-vinni, foglalkozni vele" – mesélte még a válást követő időszakról. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal