Bolti csirkemellet sütöttem vacsorára…amikor ketté vágtam azt hittem, hogy elhányom magam... EZT találtam benne:


Undorító, amit a Sparos csirkemellben talált. Előfordul, hogy a boltban vásárolt élelmiszerben néha oda nem illő dolgot találunk. Ezek igen kellemetlen szituációk, hiszen a vásárló fizetett valamiért, amiről később kiderül, hogy nem olyan a minősége, mint azt elvárta volna. Most a Promotions egyik olvasója küldött szerkesztőségünkben egy levelet, amiben arról írt, hogy milyen gyomorforgató dolgot talált a Spar egyik ételében. Olvasónk korábban már több botrányos történetet osztott meg velünk, amit valamelyik üzletlánc egyik boltjában tapasztalt: küldött beszámolót például egy Lidl-ben, illetve egy DM-ben történt esetről. Olyat viszont eddig még nem tapasztalt, hogy egy boltban vásárolt élelmiszerben olyan dolgot talált volna, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas.
Elmondása szerint az egyik Spar üzletben vásárolt 1 kig csirkemellett, mellé pedig kettő darab teljes kiőrlésű császárzsemlét. Mindezért összesen 2400 forintot fizetett, amiből 1900 forint volt csak a csirkemell. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy bár az étel reggelig a hűtőszekrényében volt tárolva, a benne talált dolog nem emiatt keletkezett benne. „Az egyik egri Sparban vettem ezt. A csomag kibontása után volt tapasztalható egy fekete állagú, sötét csík az élelmiszer közepén. Fogyasztásra nem volt alkalmas, mert valamilyen apró, kemény granulátum ropogott az ember foga alatt. Az élmény leírhatatlan volt” - írta levelében olvasónk, aki több fotót is küldött a beszámolója mellé.

AKTUÁLIS:

Főoldal