Aki a kieső és a zsűrinek "beolvasó" Oláh Ibolyát fikázza, az most jól figyeljen! Döbbenetes ami kiderült róla:


A búcsúbeszédénél a zsűrinek is odaszúrt. Tóth Gabi és Oláh Ibolya kiestek a Sztárban Sztár All Stars műsorból. Szombaton a Sztárban sztár All starsból Tóth Gabi és Oláh Ibolya esett ki, és míg előbbi meghatódott, hogy idáig eljuthatott, utóbbi fellélegzett, hogy távozik az átalakuló show-műsorból. Ibolya az első produkciójánál Bonnie Tyler bőrébe bújt, azonban az előadásából a zsűri hiányolta az átütő dinamikát és a nőiességet. Stohl András nem köntörfalazott, kimondta, mit gondol: Én nem leszek ilyen aranyos: úgy kellett volna kezdeni, ahogy befejezted. Azon az energiaszinten. (...) Nekem most volt vele sok bajom, nem voltam elájulva tőle... Pedig a hangod nagyon jó. Ibolya magát megvédve elárulta, neki nem elég egy hét ahhoz, hogy teljesen felkészüljön.. Szeretnék őszinte lenni. Szerintem nagyon kevés nekem ez az idő, hogy belebújjak ebbe, és nekem idő kell, hogy azokat a dalokat önmagamévá tegyem és önazonossá tudjak válni. És ez a műsor nem megfelelő rá, bocsánat– mondta Ibolya, mire Liptai Claudia hozzátette, hogy másnak is ugyanennyi ideje van felkészülni, mint neki. Ibolya később Peter Srámek oldalán énekelte el a Stumblin' In című dalt, Chris Norman és Suzi Quatro duettjét, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
Aztán kiderült, hogy az énekesnő nem is igazán akart tovább menetelni, sőt, megkönnyebbült, hogy nem kell már a jövő hétre készülnie. A kiesők bejelentése után a színpadon körbe-körbe járkálva, kezét összetéve hálálkodott a nézőknek, hogy nem szavaztak rá, furcsa viselkedést pedig csak az tetőzte, hogy még a zsűrit is kiosztotta a búcsúbeszédénél. Meg kell mondjam, hogy én nagyon örülök ennek az eredménynek – vallotta be, miközben a kijárat felé kacsintgatott. Akármilyen furcsán is hangzik, de nagyon, nagyon elfáradtam. Azt gondoltam, ha nekem tovább kell jutnom, akkor rendkívüli módon bajban leszek. És köszönöm szépen, hogy nem szavaztatok rám és hallgattatok rám. Tényleg, így legalább visszatérhetek a saját, igazi munkámhoz, mert azt gondolom, hogy ez egy showbiznisz, de nincs köze az én munkámhoz. Úgyhogy köszönöm szépen mindenkinek, és szeretném megköszönni a stábnak, a hajasoknak, a sminkeseknek, a koordinátoroknak, és minden olyan embernek, akik hétről hétre rengeteget dolgoznak azért, hogy két perc alatt you... leamortizáljatok mindent. Úgyhogy köszönöm szépen. Ez nem neked szól, Hajós– szúrt oda még az elköszönésénél. - Kit mit gondol Ibolya "kirohanásáról?"

AKTUÁLIS:

Főoldal