1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!


1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Meghalt Kégel Tamás! Szomorú hírt közölt a Mercedes Kosárlabda Akadémia Facebook-oldalán: elhunyt Kégel Tamás, a magyar kosárlabda kiemelkedő alakja. Kégel Tamás 1938. augusztus 3-án született Budapesten, és középiskolai éveit Esztergomban töltötte, ahol a kosárlabda iránti szenvedélye kialakult és végigkísérte egész életét. 1975-ben Kecskemétre költözött, ahol testnevelő tanárként kezdett dolgozni, később pedig a Kecskeméti Főiskola Testnevelési és Sport Intézetének igazgatójaként tevékenykedett nyugdíjazásáig.
Szakmai pályafutása során számos kiemelkedő eredményt ért el: 1975 és 1981 között a kecskeméti élvonalbeli kosárlabdacsapat vezetőedzője volt, és jelentősen hozzájárult a város kosárlabdasportjának hírnevéhez. Kégel Tamás nem csak a felnőtt csapatokat vezette sikerre, hanem az utánpótlás-nevelésben is fontos szerepet játszott. Minden Kecskeméten megrendezett mérkőzésen jelen volt, támogatta kollégáit és segítette a fiatalok fejlődését. A sport iránti elkötelezettsége és a fiatalok iránti támogatása révén sokak számára vált példaképpé.

AKTUÁLIS:

Főoldal