Zokogunk: Most jelentették be a hatóságok Bódog Dánielről


Órákon belül le kell állítani Bódog Dániel keresését. Órák maradtak csak hátra addig, amikor el kell rendelni a már hetedik napja eltűnt Bódog Dániel utáni kutatás befejezését. A Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület tagjai emberi erővel, kutyával, földön és vízen is napok óta próbálnak Dániel nyomára bukkanni, ám egyelőre nem jártak sikerrel. Közben Dániel édesanyja újabb kétségbeesett bejegyzést osztott meg a Facebookon. Csütörtök késő délutánra már nagy valószínűséggel esni fog Fajsz térségében, éjszakától kezdve pedig egész pénteken hasonló időjárás várható, ami hétvégén is kitart. Ilyen körülmények között pedig lehetetlen lenne Bódog Dániel nyomára bukkanni – erről számolt be portálunknak Badacsonyi László, a Szekszárdi Kutató-Mentő Egyesület elnöke.
Ők egyébként csütörtök hajnaltól egészen délutánig ismét a fajszi Duna-parton kutattak, ám ezúttal sem jártak sikerrel. Dániel édesanyja napközben ismét posztolt Facebookon: Az idő és az erő fogy, de nem adhatom fel, hiszen lehet, hogy valahol utolsó erejét összeszedve ő is küzd. – írta kétségbeesett bejegyzésében a megtört asszony. Az édesanya azzal folytatta, hogy Dániel keresését jelentősen megnehezíti majd a várható időjárás, ezért ismét arra kér mindenkit, aki értékelhető információval rendelkezik a fiával kapcsolatban, hívja a 112-es segélyívószámot. Amint arról szerdán beszámoltunk: Badacsonyi László azt mondta portálunknak, rengetegen keresik meg őket és Dániel családját is valótlan információkat szolgáltatva a férfi hollétéről. Az ilyen bejelentéseket minden esetben egyesével vizsgálják ki a kutató-mentők. Kamerafelvételeket néznek vissza, ezek beszerzése és átvizsgálása viszont sok időt emészt fel, amit Dániel felkutatására is fordíthatnának. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal