Vége! Ma délután jött a felfoghatatlan hír Molnár Gusztávról - Az egész ország összetört:


Molnár Gusztáv továbbra is komoly küzdelmet folytat függőségével. Ezúttal egy olvasónk számolt be arról, hogy a színészt ismét a budapesti utcán látták, magatehetetlen állapotban, ami miatt mentőt kellett hívni hozzá. – írja a Blikk. Az eset hétfőn, a Rákóczi úton történt, ahol Molnár először mozdulatlanul feküdt az út szélén, nem reagált semmire, majd megpróbált felállni, de hamar összeesett. „Először magatehetetlenül feküdt, nem reagált semmire, majd felállt, el akart indulni, de hamar összeesett. Szerencséje is volt, mert a nagy forgalom felé majdnem az úttestre is kitántorgott, de volt annyi lélekjelenléte, hogy ismét lefeküdt. Kérdezgettem, picit a szemét tudta mozgatni, vittem neki vizet, de ezután tárcsáztam a segélyhívót, akik nagyon profik voltak. Az esetkocsi nagyon hamar megérkezett a helyszínre, ahol szakszerű ellátást kapott” – mesélte olvasónk. A Blikk nemrégiben számolt be arról, hogy Molnár Gusztáv szakember segítségét kérte, miután egy olvasóriporter fotókat készített róla a főváros utcáin, amikor ittas állapotban feküdt.
Akkor a színész azt nyilatkozta, hogy a képek láttán döbbent rá, hogy változtatnia kell, és elhatározta, hogy segítséget kér a függősége kezelésére. „Az én küzdelmem eddig is a nyilvánosság előtt zajlott, a visszaesés is ennek a része. Lementettem a fotókat, hogy örökre emlékeztessenek erre. Nincs bennem harag, a rólam készült képek olyan tükröt tartottak elém, amibe többé nem akarok belenézni. Valójában megkönnyebbülést éreztem, nem bánom és nem is foglalkozom mások véleményével. Tiszta lappal indulok” – mondta akkor Molnár, aki úgy tűnt, párjával is rendezte kapcsolatát. Múlt héten azonban már jelezte a közösségi oldalán, hogy ismét problémái vannak, és nem volt hol aludnia egy éjszakára. „Sziasztok. Lett egy kis lakásparám. Szombat és vasárnap estére szükségem lenne egy kanapéra, ahol meghúzhatom magam. Van esetleg ötlete valakinek, vagy tudna segíteni? Írhattok privátban is. Olvasom. Cserébe takarítok egyet, Budapestre gondoltam” – írta egy Facebook-bejegyzésben, amelyet azóta már törölt. A legutóbbi eset után, úgy tűnik, Molnár Gusztáv ismét mélypontra került. A fotókat, amelyeket hétfőn 18:30 körül készítettek róla a Rákóczi úton, szerkesztőségünk is megkapta. Reméljük, hogy a színésznek sikerül újra talpra állnia és megfelelő segítséget kapnia a gyógyulásához.

AKTUÁLIS:

Főoldal