DRÁMAI KÉPSOROK! ÍGY ÖNTI EL BUDAPESTET AZ ÁRVÍZ! CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK:


ÍGY mentik az embereket Budapesten az árvíz elől: Budapesten a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t. Azt írták, hogy a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket egy csoportját már átvitték a szeretetszolgálat egyik budai ellátóközpontjába. A szociális munkások kedden állatvédő civil szervezetekkel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd – tették hozzá.
Közölték, hogy az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket. A vidéki, Duna menti településeken az érintett védelmi bizottságokkal folytatott egyeztetést követően háttérfeladatokat végez a szeretetszolgálat. Azt írták, Dunabogdány és Tahitótfalu térségében az árvízi védekezésben részt vevőkről teajárattal gondoskodnak. Mohács, Dunaszekcső és Bár térségében is hasonló háttérfeladatokat látnak el a Katolikus Karitásszal és más karitatív szervezetekkel együttműködve. Közleményük szerint a munkát nappali és éjszakai műszakokban látják el mindaddig, amíg a gátakon személyes jelenlétre szükség van.

AKTUÁLIS:

Főoldal