Feldolgozhatatlan tragédia híre jött ma estére! Búcsúzik a család, búcsúzik az ország! Hatalmas név távozott közülünk! Ugye tudjátok, ki volt Ő: 🖤


Búcsúzik a család, búcsúzik az ország! Sajnos ismét egy hatalmas név távozott közülünk! A magyar sportélet egy újabb meghatározó alakjától kell búcsúznunk: 87 éves korában elhunyt Nagy Béla, aki egykor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos játékvezetője volt. Nagy Béla halálhírét Szabó Zsolt, korábbi játékvezető, osztotta meg a közösségi oldalán, tisztelegve egykori kollégája emléke előtt. „A budapesti játékvezető 1960-ban vizsgázott játékvezetésből, 1964-től megszerezte a Budapesti Labdarúgó Szövetség I. osztályú játékvezetői minősítését. 1967-ben tagja lett az országos keretnek, és az első osztályban 1971-ben debütált a Diósgyőri VTK–Szegedi EOL mérkőzésen. 1974-ben FIFA játékvezető lett.
A nemzetközi kerettagságtól 1979-ben búcsúzott. Az NB I-ben 1988-ban a Zalaegerszeg – Tatabányai Bányász mérkőzésen közel 200 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött tette le a sípot. Ezt követően az MLSZ JT, majd JB munkáját is segítette, a fiatal játékvezetők útját egyengette. Végül engedtessék meg az egyik személyes élményem megosztása Béla bácsival: 1996. szeptember 7-én vezettem az első NB I-es mérkőzésemet, ahol Béla bácsi ellenőrzött. Úgy gondolom, hogy neki is nagy része volt abban, hogy ezt követően eljutottam 321 NB I-es mérkőzésig, mert a maximális 10-es osztályzatot adta, de nemcsak nekem, hanem két kollégámnak Kiss Bélának, és Hidasi Gyulának. Ezt követően is figyelte, segítette pályafutásomat, tanácsokkal látott el. Köszönöm, Béla bácsi! Isten nyugosztaljon!" – Szabó Zsolt. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal