Botrány! Magyar Péter elképesztő dolgot állít volt barátnőjéről! - Hogy tehetett ilyet?!


A közzétett bejegyzést változtatások nélkül tesszük közzé! Evelin a barátnőm volt, szívből szerettem. 2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag. Akkor is amikor nem voltunk együtt és senki nem segített neki. Sokat tanultunk egymástól, elhitette velem hogy viszontszeret, olyannyira, hogy azt gondoltam, hogy vele szeretném leélni az életemet. Amikor azonban megkértem a kezét, hirtelen kilépett az életemből. Hónapokkal később bukkant csak fel, közvetlenül a Partizános interjú után, ő maga keresett fel, azzal hogy mégis szeretne velem újra összejönni. Hittem neki. Az tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem. Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem. Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a “first lady” pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában. A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot.
30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget.Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút. A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is. Amikor pár hete Radnai Márk alelnökkel szembesítettük Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásunk van az állampárttal kötött undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak, meglepődött, de semmit nem tagadott. Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akartuk óvni a büntetőjogi és politikai következményektől. Megkértük, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött. Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál. Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját… Sokszor hittük azt, hogy a Fidesz eddigi tetteinél nincs lejjebb, de mindig alulbecsüljük őket. Most, hogy a saját felméréseik szerint a TISZA Párt utolérte őket a népszerűségi listán újabb Tónika Show-t rendeztek. Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stázi módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffia módszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot. Október 5-én találkozunk a közmédiának csúfolt propagandagyár előtt! ui.: Vogel Evelin nem az első és nem az utolsó, akik anyagi hasznot látnak abban, hogy az állampárttal összejátszva az én hitelességem és a demokratikus törekvéseinket tönkretegyék. Nagyon szerettem Evelint. Óriási csalódás amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal