KÖZLEMÉNY! Bejelentette a honvédelmi miniszter - Borzasztó ami felénk tart! Készüljenek fel a magyarok!


A vízügy képviselője elmondta, hogy a Duna felső szakaszán, a Szigetközhöz is rekordmennyiségű víz érkezik. A védekezéshez már több mint félezer vízügyes szakembert vezényeltek az érintett területekre, akik a nap 24 órájában dolgoznak. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jelenleg még az árvíz érkezését várja, de mindent előkészítettek, így amennyiben szükséges, a Készenléti Rendőrség és a Honvédség is készen áll a beavatkozásra – hangsúlyozta Siklós Gabriella. A vasárnap esti előrejelzések alapján Budapesten a 2013-as árvízi helyzetet megközelítő vízállás várható. A fővárosban tizenegy évvel ezelőtt 891 centiméterrel dőlt meg az eddig mért legmagasabb árvízi Duna-vízállás rekordja. A magyar vízügy szerint ezt a szintet valószínűleg nem érjük el, átlagosan 40 centiméterrel maradhatunk el tőle, de látványban hasonló lehet.
Több településen is önállóan védekeznek: A vízügy képviselője szerint több megkeresés is érkezett hozzájuk, hogy a lakosság miként tudná támogatni az árvízi védekezést. Mint mondta, az OVF vasárnap este közösségi oldalán is közzétette az önállóan védekező települések listáját. Javaslatuk szerint a helyi védekezésben való részvételhez érdemes felkeresni az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát, és megfelelő tájékoztatást tud adni a teendőkről. Emellett az adott település honlapját vagy közösségimédia-oldalait is ajánlják felkeresni. A felsorolás alapján az alábbi települések védekeznek önállóan az árvíz ellen. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Hédervár, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót, míg a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság területén Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád és Zebegény.

AKTUÁLIS:

Főoldal