RENDKÍVÜLI! Percekkel ezelőtt lezuhant az ország felett egy utasszállító, rengeteg a halott – RÉSZLETEK:


RENDKÍVÜLI! Lezuhant egy 62 embert szállító utasszállító repülőgép Brazíliában, Vinhedo város közelében, írja a Sky News. A közösségi médiában közzétett felvételek szerint a repülőgép spirálszerű mozgással zuhant a föld felé, majd eltűnik a fák mögött. A TV GloboNews felvételein az látszik, hogy kigyulladt egy nagy terület, a gép törzséből pedig sűrű füst gomolyog. A felvételek alapján a gép lakott területre zuhant. A brazil polgári védelem szerint a repülőgép több háznak is nekicsapódott – írja a CNN Brasil.
A hatóságok lezárták a lakónegyedet, ahol a gép lezuhant, később közölték, hogy csak egy ház érintett, a lakók közül pedig senki nem sérült meg. A tűzoltóság megerősítette a gép lezuhanását. A Voepass járatának fedélzetén a személyzettel együtt 62 ember (58 utas és négy fő személyzet) tartózkodott. A hatóságok megerősítették, hogy a szerencsétlenséget a repülőn tartózkodók egyike sem élte túl. A Flightradar szerint a repülő egy 2010-ben gyártott ATR 72-500-as gép volt. A járat a dél-brazíliai Cascavelből indult Sao Paolóba. Az utolsó jelzést a körülbelül másfél órával a felszállás után adta. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal