Ő Boros Lajos titokzatos felesége, haláláig kitartott férje mellett


Nagyon kevés információ van Boros Lajos feleségéről, ügyesen tartották titokban a személyét. Csütörtökön jött a sokkoló hír, amire egy ideje mégis sokan számítottak: 78 évesen elhunyt az ország egyik kedvenc egykori rádiósa, Boros Lajos. „Lali király” évtizedeken át szórakoztatta a magyar népet, Bochkor Gáborral forradalmasították a reggeli rádiózást, amely modellt azóta is sokan követnek. Boros nemcsak a rádiózással, hanem annak idején a „Ki mit tud?” című műsorral is híres lett, akkor énekes-gitáros kategóriába győzelmet is szerzett.
Végül nagy könnyűzenei karriere nem lett, ellenben a rádiós karriere miatt sokan imádták, egy időben tényleg megkerülhetetlen név volt a szakmában, ami abból is látszik, hogy sokan gyászolják.Az élete utolsó szakaszában a rádiós rengeteg különböző betegséggel küzdött, 2018-ban például szívműtéten esett át, amely miatt öt héten keresztül kómában volt. Akkor a felesége tartotta a sajtóval a kapcsolatot, örök szerelme próbálta nyugtatni a kedélyeket, akitől három gyönyörű gyermeke is született. Feleségével, Palotai Valériával egyébként még a „Ki mit tud?” győzelem előtt egy évvel, 1971-ben házasodtak össze, és egészen a rádiós haláláig együtt is maradtak, így 53 évig voltak házasok. A több mint öt évtized alatt rengeteg mindent megéltek, Valéria látta a legmélyebb és a legmagasabb pontján is a rádióst, és végig kitartott mellette. Palotai Valériáról egyébként nagyon kevés információ érhető el az interneten, ráadásul fotók is alig. A Blikk Boros Lajosról szóló egyik cikkében lehet megtekinteni egy képet a hajdani rádiós szerelméről, amelyet IDE kattintvalehet megnézni, ha kicsit lejjebb tekerünk. Boros Lajos halála tragikus, el sem lehet képzelni, hogy felesége és fiai milyen mély gyászt érezhetnek. Az mindenképpen segíthet, hogy az ország mondhatni egyként gyászolja Lali királyt, akik sokak számára egy örök ikon marad. Feleségével, Valival 1971 óta voltak házasok:

AKTUÁLIS:

Főoldal