Meghalt Boros Lajos, kiderült a lesújtó ok, miért halt meg. 🖤🖤


Hetvennyolcadik életévében meghalt Boros Lajos, a legendás rádiós – tájékoztatott erről Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A magyarországi reggeli rádiózás úttörője 1999-től tíz éven keresztül vezette a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát. A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután életének hetvennyolcadik életévében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője – tájékoztatott erről Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.
Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. Tanulmányait a Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben, majd 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt. A Sláger Rádió Bumeráng című műsorát 1999 és 2009 között vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. 1999–2001 között az RTL Klub Kész átverés című show-jának műsorvezetője volt. Boros Lajos a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

AKTUÁLIS:

Főoldal