Durva! Fogadni mernèk, hogy ennyit magyar ember még soha sehol nem fizetett a Balatonon, mint amennyit a szegény férjem tegnap. A blokkot nézzétek:


Évről évre visszatérő téma a Balaton környékén eluralkodó extra infláció. Van, aki szerint a nyaraláshoz hozzátartozik a közlekedés és ilyenkor nem szabad az árakat nézni, azonban többen vannak azok, akiket mélységesen elkeserít, hogy pénzük nem ér annyit a szeretett magyar tengernél, mint máshol. Most egy elkötelezett Balaton rajongó írt nekünk, aki az utóbbiak táborát erősíti és egy számára roppant kellemetlen élmény zavarta meg a nyaralást. A levelet változtatás nélkül közöljük: Kedves szerkesztőség! Szeretnék Önökkel megosztani egy esetet, ami nem olyan régen történt velünk a balatoni nyaralás alatt.
Háromgyermekes édesapa vagyok és mivel kettő gyerek még kisebb, így a messzebbi, külföldi úticélok egyelőre szóba sem jöhetnek. De nem is feltétlen bánjuk, imádjuk a Balaton környékét, voltam már többször tengernél, de ez nekem valamiért mindig nagyon különleges helyet foglalt el a szívemben. Azt lenyeltük, hogy a szállásárak hihetetlenül megugrottak, de készültünk a nyaralásra, így erre volt félrerakva a családunknak. Odaértünk, elfoglaltuk a szállást és le is mentünk a strandra. A nagy játékba és napozásba természetesen elérkezett az idő, hogy megéheztünk. Sorra vettük a büféket, végül a hekk mellett döntöttük. Kértünk két nagy, egy közepes és két kicsi hekket. Az étlapon direkt így volt feltüntetve, hogy lehet méreteket választani. Nem kellett sokat várni, ezzel minden rendben volt. Bemondták a számunkat és el is indultam érte. A hekket ugye lemérik a végén és mindig aszerint fizetünk. 30 ezer forinttal álltam oda a pulthoz. Kértünk még kenyeret és kovászos uborkát és sült krumplit is. Mikor megláttam a hekkeket, akkor már rossz érzésem volt: ugyanis 5 darab hatalmas volt kirántva. Gondolkoztam, hogy szóljak-e, de végül amúgy is bennakadt a hang: amikor mondták a végösszeget, akkor egy nagy levegőt kellett vennem, 46 ezer forint volt. Tudtam, hogy drága az élet, de ennyire? Mikor látták a meglepettségemet, akkor a pultoslány megforgatta a szemét és rám nézett, majd megkérdezte van-e valami probléma. Kicsit sok, nem? - kérdeztem bátortalanul. Megmutatta a blokkot és hihetetlen, de kijött a matek, nem sumákoltak, ha csak nem a halak méretével. Nem tudtam mit tenni, kifizettem a számlát, de kellett egy kis idő kérnem, ennyi pénz ugyanis épp nem volt nálam, vissza kellett menni a szállásra. A szállás felé menet egy tétel még különösen felbosszantott: 1500 forintot kértek el néhány darab kovászos uborkáért, ami szerintem vérlázító. Az étel egyébként kifogástalan volt, de nem mentünk vissza többet. Kerestünk egy kellemes lángosost, illetve egy olyan cukrászdát, ahol voltak szendvicsek is, de főztünk a szálláson is, így végül nem lett nagy mínusz a nyaralás, de ez az első napi majdnem 50 ezer forint eléggé taccsra tett. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal