FRISS! Úristen! Borzalmas dolgot állítanak a gyereket felrúgó karateedzőről.. Állítólag több lányt is bestiálisan.. EZT NÉZD:


A TV2 Tények kamerája elé állt a szolnoki kalandparkban egy gyereket felrúgó karateedző egykori tanítványa, és nevét, arcát vállalva nyilatkozott arról, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta. Nádasi Adrienn elmondta, hogy a férfi erőszakoskodott vele és lelkileg terrorizálta. Volt, hogy aktus után halálosan megfenyegette: Azt mondta, szedjem össze magam és ha én ezt bárkinek el merem mondani, vagy nyilvánosságra hozom, akkor ő engem meg fog ölni. Más tanítványok is megalázásokról, rendszeres bántalmazásokról számoltak be, ám ők csak arcuk eltakarása és hangjuk eltorzítása mellett nyilatkoztak. Odajött hozzám és azt mondta a többieknek: ezért ne legyen hosszú hajatok, majd megfogta a hajamat, lerántott a földre és elkezdett húzni a padlón – mesélte egyikük.
Elmondták azt is, nyílt titok volt, hogy a férfi a tinédzser lányokat a végsőkig manipulálta, majd testileg kihasználta. Az edző, aki két megyében is oktatott gyerekeket, szerintük több lányt is megerőszakolhatott. A most 56 éves sportvezető korábbi tanítványai azt mondták, hogy a férfi egy életre megnyomorította őket. Mint ismert, egy szolnoki kalandpark üzemeltetője július 15-én írásban tett feljelentést a rendőrségen, miután tudomásukra jutott, hogy a kalandparkban egy férfi bántalmazott egy gyermeket. Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera. A nyilvánosságra hozott felvételen jól látszik, hogy a karateedző felrúgja a kisgyereket, aki nem akart felmenni a kalandpark mászórészére. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal