TRAGÉDIA: Az egész ország a 8 éves kis Csillát gyászolja.. Feldolgozhatatlan, ami a kislánnyal történt: 🖤 - RÉSZLETEK:


Ez a fiatal győri kislány, a mindössze 8 éves H. Csilla lábfájdalommal ébredt reggel, aztán néhány óra elteltével a fürdőszobában egyszerűen összeesett. Azonnal kórházba szállították, ahol aztán többször újraélesztették, de mégsem tudtak rajta segíteni. Semmi előjele nem volt annak a rosszullétnek, amit tulajdonképpen a lábában egy vérrög okozott. A család barátja arról beszélt, hogy egyszerűen fájt a lába, és nagyon beduzzadt hirtelen. Előtte semmi probléma nem látszottrajta. Az, hogy hirtelen elment, az a legmegdöbbentőbb és legszörnyűbb az egészben. Sajnos az orvosok szerint a szíve végzetesen károsodott, és már képtelenek voltak segíteni rajta.
Pedig egy életvidám, egészséges gyermekről van szó. Fontos, hogyha hirtelen változás áll be egészségünkbe, furcsa tünetekkel – akkor azonnal forduljunk orvoshoz, mert az időben érkező segítség életeket menthet. A hirtelen beduzzadó láb, és lábfájdalom sajnos a mélyvénás trombózis jele lehet elég nagy eséllyel. Függetlenül életkortól fontos, hogy az orvos legyen az első hasonló esetben. Főleg, ha fájdalommal is párosul. Ilyenkor főleg járás közben fájdul meg a láb, határozott fájdalom, ami mindenképpen feltűnő, és mindig az alsó lábszár a ludas. A végtag tapintása melleg, külsőleg duzzadt. És fontos tünet még, hogyha a beteg hátrafeszíti lábát, akkor a térdhajlatban erős fájdalma lesz.

AKTUÁLIS:

Főoldal