Szem nem marad szárazon! Nézzék ma mit tettek a szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiúval:


Különleges meglepetést kapott az a kisfiú, akit a karateedző bántalmazott, majd azzal a lendülettel meg is alázott. Legutóbb újabb egészen megdöbbentő információk láttak napvilágot a jelenleg külföldön tartózkodó gyermekbántalmazó karateedzőről. Egy nő kiállt a kamerák elé, arccal és névvel vállalta, hogy megerőszakolta őt az edző, ami már önmagában rendkívül súlyos vád, és nem egy évre csuknák le ezért, ha bebizonyosodik a vád. Sokan mások tehetnek ellene vallomást, sorra állítják, mennyire kegyetlen ember. Volt barátnője arról beszélt, hogy verte őt, amit nem sokkal később tagadott. A nő pontosan erre számított, és tanúi vannak arra, hogy amit mondott, az mind igaz, nem kevés váddal nézhet szembe a férfi. Rendre arra kéri a médiát, takarják ki az arcát és ne írják le a nevét.
Óriási a népharag vele szemben, nem kevés fenyegetést kap, így ha hazatér, szembesülnie kell az őt körülvevő gyűlölettel is. Sokan álltak be a kisfiú mögé, legutóbb például tömegével érkeztek miatta motorosok Jászberénybe. A meglepetést a jászsági motoros szervezték, hogy éreztessék vele, nem minden ember rossz. A kisfiút tapssal köszöntötték, és rengeteg ajándékot kapott, ami láttán az anyuka is elsírta magát. Az RTL-nek nyilatkozó kisfiú azt mondta, ez volt az első ilyen motoros élménye, és lehet, a jövőben motorozni fog. Nemcsak a motorosok jelentek meg, hanem sokan mások is, támogatván a kisfiút, aki szerencsére már jobban van.

AKTUÁLIS:

Főoldal