Most jött a rendkívüli hír az augusztus 20-i tűzijátékról! EZT egyelőre alig akarjuk elhinni.. - RÉSZLETEK:


Most jött a rendkívüli hír az augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatban! Soha nem látott látványra készülhetünk augusztus 20-án. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, hogy a tűzijátékot többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén. Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már szombattól várhatók programok, mivel idén négynapos rendezvénysorozattal ünneplik az államalapítás évfordulóját – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Hangsúlyozták, minden eddiginél látványosabb tűzijátékkal is készülnek. Kiemelték, hogy a Szent István-napokon 19 helyszínen várják az érdeklődőket a megszokott minifesztiválok, zenei, kulturális és gasztronómiai programok.
A Szent István-napi rendezvénysorozat évek óta a magyar családok legkedveltebb nyári programja: ingyenesen látogatható fesztiválok, koncertek és egyéb szabadtéri események szolgálják a budapesti és a fővárosba látogató magyar és külföldi vendégek kikapcsolódását, nyári élményszerzését. A KTK szerint idén minden idők leglátványosabb tűzijátékát élvezhetik majd a budapestiek és a fővárosba látogató turisták. A tűz és fény játékát többen élvezhetik, mint korábban: az eddigi 4,3 helyett több mint 5 kilométer hosszan lehet majd látni a Duna mentén, vagyis ezúttal a látványterület egészen a Margitszigetig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat érint. A pirotechnikai eszközök, a drónok száma és a fényfestés volumene is nagyobb lesz a tavalyinál. Rámutattak: a fentiek miatt emelkedik a tavalyihoz képest csekély összeggel a tűzijáték költsége. A becslések szerint idén legalább 15 milliárd forintba kerülhet a magyar államnak az augusztus 20-i tűzijáték.

AKTUÁLIS:

Főoldal