Megrázó részletek: A kisfiú először el sem mondta otthon, mi történt; magát okolta. Ennyi évre mehet börtönbe Agócs Tibor. EZT NÉZD:


Karateedző rúgott fel egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A múlt csütörtökön történt megrázó esetről felvétel is készült. A gyerekek egy jászberényi küzdősportegyesület táborával mentek el a kalandparkba, ahol egyiküket bántalmazta az edző. Kirúgta a lábát, amitől fejjel a földre esett. Volt rajta bukósisak, így nem esett komoly baja. Az egyesület vezetője délután közölte: bocsánatot kér, és minden tisztségéről lemond. Úgy tudjuk: a kisfiú először el sem mondta otthon, mi történt; magát okolta. Az ügyben eljárás indult.
Az esetről készült videó komoly felháborodást keltett. Mint korábban írtuk, a gyerekcsoportot vezető férfi azért bántalmazta a kisfiút, mert nem akart felmászni a pályára. A videón látható, hogy a gyerek a levegőben megpördülve a fejére esett. A bántalmazás a többi gyereket is felzaklatta, volt, aki elsírta magát. A férfit 2020-ban Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért életműdíjjal tüntették ki. Az elismerést Novák Katalin adta át, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként. Az eset után a bocsánatot kért és egyúttal az összes tisztségről lemondott. Hogy mi vezetett a bántalmazáshoz, nem tudni. Az esetben garázdaságért indult eljárás ami 2 év börtön tartogat,de valószínűleg megvádolják más bűncselekménnyel is az az kiskorú veszélyeztetéssel is az ügybe. Közleményt adott ki a férfi, aki a szolnoki kalandparkban bántalmazta a felügyelete alatt lévő gyereket, majd a földön fekvő fiút magára hagyta. Az esetre úgy derült fény, hogy a kalandpark kamerái rögzítették a történteket. A felvigyázó egy sportegyesület elnöke. A kalandparban történt megrázó eseményekről tegnap számoltunk be, amikor a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. megosztotta a közösségi oldalán a felvételt, amelyen látszik a bántalmazás. A videón a csoportvezető olyan erővel rúgta meg a kisfiút, hogy az fejjel a földre esett.
A következő képsorokban az is látszott, ahogy a felügyelő magára hagyja a földön fekvő gyereket. A mai nap folyamán a Yakuzák SE holnapján jelent meg egy közlemény, amelyben az az egyesület elnöke magára vállalta a történteket:„Mint a Yakuzák Se elnöke, szakmai vezetője a szolnoki kalandparkban történtekkel a következőket tudom elmondani: Amit tettem minden szempontból elfogadhatatlan, szembe megy mindazzal amit az elmúlt 35 évben képviseltem, tanítottam és életemmel megjelenítettem. Ez nem hiba, hanem létrontás” olvasható az oldalon, majd az írta, hogy még a helyszínen bocsánatot kért a gyerektől. „Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek.” Lemond a tisztségeiről. A közlemény végén pedig bejelentette a lemondását a jelenlegi pozícióiból:A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére. Fenti közlemény után kérem a családom és kollégáim kíméljék meg a méltatlan támadásoktól, személy szerint én vállalom a felelősséget, a sajtónak nem kívánok nyilatkozni.”

AKTUÁLIS:

Főoldal