Itt van a kisgyereket felrúgó Agócs Tibor újabb vállalhatatlan magyarázkodása


Újabb interjút adott a karateedző, aki úgy felrúgott egy 8 éves kisfiút, hogy a fiú a fejére esett. Most az őt már a címadással sajnáltató RTL-nek beszélt, megint elképesztő, vállalhatatlan mondatokkal védve magát. Az RTL valamiért fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kisfiúnak „nem esett komoly baja”. Agócs Tibor hosszan magyarázza, hogy kért állítólag bocsánatot a kisfiútól a „tóparton”, ez azonban nehezen hihető, hiszen a felvételen látszik, hogy otthagyja a fejére esett kisfiút, akinek édesanyja azt mondta, a fiú még napok múlva is szégyellte magát. Agócs Tibor hosszan magyarázkodott, azt állította, hogy az edzéseken „sportszakmailag és pedagógiailag helyes módon” ütötte a gyerekeket.
Azt is állította, hogy csak azért vádolják, mert „elképesztő irigység” veszi körül. Majd ezek után – az ATV-interjúhoz hasonlóan – a négyéves kisfia mögé bújt, azt állítva, hogy a kisfiút fenyegetések érik. Egészen elképesztő módon hozzátette, szerinte ez „ugyanolyan, mint az a kisfiú, akit én bántottam, és ez nem méltányos”. Vagyis az állítólagos fenyegetések azonosak azzal, hogy felrúgott egy kisfiút, aki a fejére esett. A legelképesztőbb mondat azonban csak ezután következett: azért az szörnyű, hogy mindenféle előzetes információkérés nélkül ennyi rágalom terjedjen, ilyen lincskeltő hangulat alakuljon ki úgy, hogy nincs egy épeszű ember, aki azt mondja, na, álljunk már meg egy picit. Rögzítsük: videófelvétel van arról, amit Agócs Tibor csinált. Vajon milyen előzetes információkérésre gondolt? És milyen rágalmakra? Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal