Bejelentették, szeptembertől ezeket TILOS lesz bevinni az iskolába,drákói szigor jön!


Csütörtökön megjelent a kormány listája a tiltott tárgyakról, amelyeket tilos lesz bevinni iskolákba vagy kollégiumokba. Ezek közé tartozik a kés, fegyver, alkohol, de a mobiltelefon, okosóra és akár az energiaital is. Az eszközöket minden reggel le kell majd adni a tanítási nap időtartamára. A rendelet 2024. szeptember 1-jén lép hatályba. Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, a választás másnapján, délben egy új salátatörvényt, vagyis törvénymódosítási javaslatcsomagot nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az Országgyűlés egy nappal később, a kormánypártok többségével, kivételes eljárással már el is fogadta a beadványt. A csomagban szerepelt többek között az iskolai és kollégiumi mobiltelefon-használat korlátozásának lehetősége, valamint az egészségügyi intézményekben bevezetésre kerülő ki- és beléptetési rendszerek, illetve az is, hogy októbertől az Országos Mentőszolgálat veszi át Budapesten a házi és gyermekorvosi ügyeletek szerepét.
A legfontosabb a salátatörvényben talán az, hogy az iskolákban és kollégiumban ezentúl lesz egy „tiltott tárgyak listája” – nagy valószínűséggel a korábbi támadásokra, például a bőnyi késelésre való tekintettel –, amelynek betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joga lesz átkutatni a diákok táskáját és tárolóhelyiségeit. Emellett a mobilhasználatra is egy központi szabályozást terveznek bevezetni, hiszen eddig minden iskolában az intézményvezető hatáskörébe tartozott a mobilok használatának korlátozása. Egyes órákon a tanárok dönthettek úgy, hogy a mobil, a laptop vagy éppen a tablet szükséges a tananyag leadásához, de nem volt erre egy központosított szabályrendszer. Eddig. Erre a kormány szerint azért van szükség, mert a mobilozás elvonja a tanulók figyelmét az órákon, illetve „teret enged az iskolai zaklatásoknak”. Tiltott és használatban korlátozott tárgyak. Csütörtökön közzé is tették a kormány oldalán a tervezetet, amely a háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzási gyakorlat végett már idén szeptembertől életbe is lépne. A dokumentum szerint a cél az egyes erőszakos cselekmények megelőzése a köznevelési intézményekben, valamint tanulók testi-lelki egészségének megóvása. A TERVEZET SZERINT A NEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN LESZNEK „TILTOTT” ÉS A „HASZNÁLATÁBAN KORLÁTOZOTT TÁRGYAK”. A tiltott tárgyak közé tartoznak a „közbiztonságra különösen veszélyes eszközök és az azokkal kapcsolatos egyes tevékenységek”. Ide értendő minden olyan tárgy, amelynek birtoklása a szabálysértési törvény vagy a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő, és minden olyan termék, amit 18 év alatti nem is vásárolhat.
A tiltott tárgyak között szerepel többek között: 8 centiméter szúróhosszúságú vagy vágóélű szúró- vagy vágóeszköz; dobócsillag; rugós kés; felajzott íj; szigonypuska; parittya; csúzli; ólmosbot; gázspray, elektromos sokkoló; mechanikus vagy elektromos zárnyitó szerkezetek; alkohol; dohánytermék; energiaital; kábítószer. A használatban korlátozott tárgyak közé tartoznak a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okoseszközök. Ezeket tilos lesz használni:az általános iskola 1–8. évfolyamán, a teljes tanítási napon, a gimnázium 5–12. évfolyamán, a teljes tanítási napon, a szakgimnázium 9–13. évfolyamán, a teljes tanítási napon, a kollégiumokban a foglalkozások ideje alatt, az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt, és a szakiskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt. A tárgyakat a tanítási nap kezdetén le kell adni a tanítási nap időtartamára, és ezalatt a tárgyat elzárt helyen kell tárolni. A kormányrendelet-tervezet szerint „az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni”. A korlátozott tárgyak birtoklását az igazgató vagy a pedagógus engedélyezheti, ezt viszont minden esetben rögzíteniük kell majd a tanulmányi rendszerben, és számot kell adniuk a birtoklás és a használat céljáról, az engedély érvényességének időtartamáról és a birtokolható tárgyról. Tehát egyes tanórákon tanulás céljából engedélyezhetik a laptop, tablet vagy mobiltelefon használatát.

AKTUÁLIS:

Főoldal