A korán jött nyárias tavasz forró napjai arra csábítottak, hogy elinduljak egy hosszú várt pihenésre a Balaton partjára. A szikrázó napsütés és a frissítő szél hívogatóan simogatta az arcomat, miközben megérkeztünk a partvidékre. Izgatottan játszadoztam a homokban, miközben a szüleim kényelmesen letelepedtek a székekbe, élvezve a kilátást és a nyugalmas környezetet.
Az éhes gyomrom hamar jelentkezett, és úgy döntöttem, hogy megkóstolom a híres balatoni lángost, amiről oly sok jót hallottam. Ám amikor megláttam az árat a lángosért, kissé felháborodtam. A lángos ára olyan magas volt, mintha valami luxusétteremben lennék, és nem egy szimpla strandbüfében. 2200-at kértek ezért a sima mezei mezítlábas lángosért. Elszörnyedve néztem körül, miközben próbáltam megérteni, hogy sajnos nem engedhetem meg magamnak a drága lángost. Csalódottan pislogtam, mert már előre beleképzeltem magam az ízletes csemegébe. Azonban nem hagytam, hogy az árak elrontsák a hangulatomat.
Inkább úgy döntöttem, hogy saját piknikezeket rendezek. Előkaptam a hűtőből a korábban elkészített szendvicseket és hideg italokat, és élveztem a saját kis lakomámat a parton. Végül egyedül ültem a pokrócon, nevetve és élvezve a gyönyörű balatoni kilátást. Bár nem kóstoltam meg a híres lángost, mégis egy felejthetetlen élmény részese lettem, anélkül, hogy egy vagyonba került volna nekem. Talán legközelebb, amikor újra erre járok, már egy kicsit előre tervezek az árakról!
