És tényleg meglépi! Elköszönt! ITT kezd majd új életet Varga Judit 👇


Itt kezdhet majd új életet: Varga Judit oda költözhet, ahol Magyar Péter polgármester akart lenni.. Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután mégsem költöztek oda.
Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután mégsem költöztek oda. Varga Judit festői környezetben piheni ki az elmúlt időszak megprópáltatásait. Vélhetően Balatonhenyére helyezi át székhelyét az egykori igazságügyi miniszter. Judit már 2010 óta szinte hazajár ide. Nagyon kedves, intelligens, okos, művelt nőnek ismerem. Szerintem, nehezen viselte a felhajtást maga körül, de lassan megnyugszik. Ehhez biztosan hozzájárul, hogy már olyan sokat látjuk, mintha itt lakna – mesélte a Blikknek Horváth Károly helyi lakos.
A lap szerette volna megszólaltatni Varga Juditot és új párját, de erre nem mutattak nyitottságot. A faluban Juditot jobban kedvelik Magyar Péternél. Ennek az egyik oka, hogy a férfi még 2019-ben el akart indulni a polgármester-választáson, feltüzelte a helyieket, ám végül visszalépett a megmérettetéstől. A henyeiek úgy érzik, Magyar cserben hagyta őket – nyilatkozta az egyik helybéli. A pici, 127 lelket számláló községben gyakran látják a helyiek Varga Juditot a gyerekeivel, sőt volt aki, úgy tudja: Már az új párjának is megmutatta a települést, sőt, egy közeli gazdától még egy birkát is vásároltak. Forrás: Blikk.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal