🖤 Megrendítő halálhírre ébredt ma Magyarország, a hír igaz! Sajnos tényleg Ő ment el.. 🕊️ 😢


Pár perce jelentette be a színáz! Meghalt a Kossuth-díjas művészünk! Meghalt András Ferenc, a Nemzet Művésze. 81 éves korában meghalt András Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű – írta csütörtökön Facebook-oldalán a Magyar Filmakadémia.
A művész halálának körülményei egyelőre nem ismeretesek. András Ferenc a Magyar Művészeti Akadémiára feltöltött életrajza szerint fiatalon gyári segéd-, majd betanított munkásként kezdett dolgozni, de közben többször vállalt statisztaszerepet, és nem volt húszéves, amikor a televízióhoz, majd a filmgyárba került – utóbbinál az I. Stúdióban rendezőasszisztens lett. 1969-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1973-ban szerzett rendezői diplomát. Bekapcsolódott a Balázs Béla Stúdió munkájába; ott rendezte Dózsa népe című ironikus szemléletű rövidfilmjét.
Első egész estét betöltő filmjét (Veri az ördög a feleségét) meglehetősen mostoha körülmények között forgatta, például nem kapott elegendő nyersanyagot, minden centiméternyi celluloiddal takarékoskodnia kellett a stábnak. András Ferenc már a hatvanas években független értelmiségiek, művészek társaságába került, és miután 1977-ben aláírta a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen tiltakozó ún. Demokratikus Chartát, több évig forgatási tilalom sújtotta. A nyolcvanas években azután visszatért – a Cserhalmi György főszereplésével forgatott, elképesztően menő Dögkeselyű 1982-ben került a mozikba –, egy ideig a MAFILM önálló színésztársulatának vezetője volt, később pedig a Dialóg Filmstúdiót vezette. 1991-től producerként is tevékenykedett, 1998-tól pedig őt bízták meg a Duna TV önálló szinkronműhelyének vezetésével.

AKTUÁLIS:

Főoldal