Mere néven nyitna Magyarországon is üzleteket az orosz Szvetofor kiskereskedelmi lánc. A főként élelmiszereket és mindennapi használati cikkeket árusító, olcsóságáról híres „fapados” áruház három éven belül 200 üzletben szeretne 700 millió eurós forgalmat elérni hazákban. Többek között azzal, hogy húsz százalékkal alámegy a versenytársaknak. De mégis hogyan lehetséges ez, és egyáltalán mi ez a Mere, honnan jön és hova megy? Maga az orosz gyökerekkel rendelkező Mere nevű szupermarketlánc jelentette be, hogy mostantól Magyarországon is elérhető lesz:
Hazánkban három év alatt 200 üzletet szeretnének nyitni, és ezzel 700 millió eurós forgalmat elérni. Jelenleg felmérik a piacot és potenciális beszállítók után kutatnak. Ezen belül a következő egy évben húsz budapesti és főváros környéki üzlettel számolnak. Ígérete szerint a Mere a mostaniaknál húsz százalékkal kedvezőbb árakat kínál a magyar vásárlóknak. Éppen ezért főként olyan vevőkkel számolnak, akik átlagos és/vagy átlag alatti jövedelemmel bírnak. Az üzletben közel 1500 árucikket fognak forgalmazni az élelmiszerektől és az italoktól a vegyi árukon át az iparcikkekig, beleértve a sajátmárkás termékeket is. Amikor a Mere 2019 januárjában Lipcse külvárosában nyitott üzletet, a környékbeli kedvezményvadászok azonnal odasereglettek: a takarékos németek két nap alatt gyakorlatilag az utolsó szögig felvásárolták az üzletet. Olyannyira, hogy a többek között olcsó tésztát, konzervet, bort, szappant és egyéb háztartási árukat kínáló boltot váratlan áruhiány miatt be is kellett zárni. A Mere/Szvetofor eredményei alapján négy évvel ezelőtt lett Oroszország hét legnagyobb napi fogyasztási cikkeket forgalmazó áruházláncának egyike, a regionális lefedettség terén pedig már az első az országban. A kiskereskedelmi lánc a Forbes 2021-es Oroszország 200 legnagyobb magáncége listáján az 52. helyen szerepelt akkori 188,7 milliárd rubeles bevételével. A diszkontlánc mögött lényegében máig az alapító testvérpár, Szergej és Andrej Schneider áll, akik a hatvanas években születtek, valamint ma már nyugdíjas édesanyjuk, Valentina.
Ők a Szvetofor elindítása előtt a kilencvenes években a Napilnik nevű nagykereskedelmi vállalat tulajdonosai voltak, amely többek a Lenkom márkájú orosz sört forgalmazta más alkoholos italok mellett. Az orosz Schneider család tagjai meglehetősen titokzatos és puritán figurák, akik mindig is kerülték a nyilvánosságot. A diszkontláncnak máig nincs se PR, se sajtó, se semmilyen kommunikációs osztálya. Szergej és Andrej mesés vagyonuk ellenére az orosz szupergazdagokkal ellentétben nem birtokolnak sem jachtokat, sem villákat. Vagy ha igen, akkor azt tökéletesen jól titkolják. A németes hangzású név azonban nem véletlen: az orosz tulajdonosok Szibériában születtek, Krasznojarszkban és környékén pedig sok száműzött német zsidó család telepedett le a negyvenes években. Ami azonban megbízható adat, hogy a két szibériai üzletember szerepel a Forbes leggazdagabb oroszokat számon tartó rangsorán: együttes vagyonukat 65 milliárd dollárra taksálják. A „mesés” olcsóság titka: A vagyon és az üzleti siker titka pedig nem más, mint az, hogy egy tipikus Szvetofor/Mere áruház leginkább úgy fest, mint egy kisebb ipari csarnok. Jellemzően magát a berendezést is meglehetősen iparian minimalistára szabják raklapos kihelyezéseikkel, valamint az áruházi dolgozók számát is viszonylag alacsonyan tartják. Általában mindössze tíz-tizenegy főt foglalkoztatnak üzletenként. Az orosz diszkontlánc spártai árpolitikájának az is komoly fegyvere, hogy meglehetősen szigorú a beszállítókkal, vagy kevésbé ismert márkákat fogalmaz. A Szvetofor/Mere egy kevésbé bevett módszerrel is alacsonyan tartja az árakat: a beszállítóktól előszeretettel vesz át nyomott áron viszonylag közeli lejáratú termékeket, amelyekkel más kereskedelmi láncok már nem kísérleteznek. A hálózat továbbá rengeteget spórol a reklámköltségeken is: a boltoknak például egyáltalán nincsenek kirakataik, ahogy a világítást sem viszik túlzásba. A Szvetofor üzleteket hazájában eleinte legtöbbször a versenytársak számára kevésbé vonzó, a lakott területektől távol eső helyeken telepítették, ám boltjaik 2020-ra már az ismertebb, frekventáltabb helyeken is megjelentek.
Részben ebből is fakad, hogy az árakat húsz-harminc százalékkal is alacsonyabban tudják tartani, olyannyira, hogy bár eredetileg az orosz lakosság legszegényebb rétegeit célozták meg, mint potenciális közönség, a lánc az orosz középosztálynak is hamar nagy kedvence lett. A Schneider testvérek nemzetközi terjeszkedése 2017-ben kezdődött Belorusszal, Kazahsztánnal és Ukrajnával. Európa meghódítása: Románia volt az európai terjeszkedés első állomása: 2018 októberében a Mere megnyitotta kapuit a Bukaresttől 40 kilométerre található Snagov község lakói előtt. A viszonylag küzdelmes indulás után, egy év alatt lett az áruházlánc nyereséges Romániában. Majd a második európai ország, ahol a Mere megjelent, Németország volt: ekkor kapta az áruház a „német Aldi” nevet. (Az Aldit is egy testvérpár alapította, és első üzleteikben a hatvanas években ők is raklapokról árusítottak.) A járvány ugyan lassította a Schneider fivérek terjeszkedését, de terveikről továbbra sem mondtak le, és azóta nem csak Romániában és Németországban nyitottak diszkontokat, hanem Lengyelországban, a Baltikumban, Bulgáriában, Spanyolországban, Nagy-Britanniában és Görögországban is. A tervek között pedig szerepel Olaszország, Szerbia, Ausztria, Franciaország és most már Magyarország is. A csoport bevétele 2020 végén 189 milliárd rubelt tett ki, így a cég 2020-ban a leggyorsabban növekvő FMCG szegmens lett Oroszországban. Hazai pályán egyébként szankciók ide vagy oda, jól teljesít a Mere, sajtóhírek szerint tavaly árbevétele 40 százalékkal nőtt és elérte az 5 milliárd eurót.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Jön „az orosz fapados Aldi”! Tényleg nagyon olcsó!! ITT vannak az árak! Ez valami egészen döbbenetes:
Jön „az orosz fapados Aldi”! Tényleg nagyon olcsó!! ITT vannak az árak! Ez valami egészen döbbenetes:
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
itthon,
Tudtad-e