Nehéz szívvel írom ezt a jegyzetet, mert egy ember életéről van szó, akit nem szeretnénk elveszíteni, mert a világ sokkal jobb és szebb attól, hogy Karsai Dániel közöttünk van.
Ezt úgy is mondhatom, mint egykori ügyfele, akinek pert nyert a magyar állammal szemben. Soha ilyen korrekt, professzionális emberrel nem találkoztam. Talán nem véletlen, hogy Karsai Dániel olyan emberek ügyeit vállalta el, akiket jogsérelem ért. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához csak olyanok fordulhattak, akiknek az emberi jogait megsértették. A sors kegyetlen iróniája az, hogy Karsai Dániel utolsó emberi jogi ügye saját emberi méltóságának védelme. Karsai Dániel a megvesztegethetetlen, szakmája minden szabályát betartó, elvtelen alkukat nem ismerő, etikai kérdésekben semmiféle kompromisszumra nem hajlandó, a legkiválóbb szakember, akinek talán azért kell elhagynia ezt a földet, mert ez a föld tényleg nem méltó hozzá, és a maga makulátlan tökéletességével és emberségével idegen benne.
Vagy talán ő az egyedül alkalmas és hiteles ember, aki képes olyan embereket képviselni, akik az emberi élet legvégső stádiumában szeretnének emberhez méltóan élni és halni, s az ehhez való jogukat érvényesíteni, de nincs hangjuk. Karsai Dániel személyiségét, erejét mutatja, hogy a közélet megkerülhetetlen személye lett. A véleménye mindenben számít. Görög tragédia játszódik a szemeink előtt, ahol az emberi nem legvégső kérdései vannak terítéken, ellenfelei pedig vallásos dogmák, babonák foglyai. Fel sem fogják, miről van szó. Inkább irtóznak a témától, miközben Karsai Dániel az emberi élet legvégső kérdéseit teszi fel nekik, a mának élő, élvhajhász, a pacalpörkölt fűszerezésének színvonalán élőknek. Ezek az emberek gondolkodni sem mernek, parancsot teljesítenek, szemébe sem néznek az Embernek, aki kikezdhetetlen logikával és az igazság erejével szembesítené őket, akik nem rendelkeznek saját életükkel sem, nemhogy a halálukkal. Minőségileg nem érik fel, amiről dönteniük kellene, el sem jutnak addig, hogy döntsenek. Meg sem hallják az emberi szót. Karsai Dániel az emberi nem legmélyebb rétegeiből hoz fel kérdéseket, érzelmeket. Olyan szintre emelkedett az emberi élet végső kérdéseit illetően, mint talán senki. Az állammal áll szemben, amely nem szolgál, amely felette áll az embereknek, és azt gondolja, hogy jó és rossz tudója, élet és halál ura, miközben semmit nem tud az Emberről, életről és halálról. Karsai Dániel, az Ember áll szemben egy fasiszta állammal, amelynek képvielői bután néznek rá, megszólalni sem tudnak, nem is mernek, mondani sem tudnak semmit. Úgy élnek, mintha nem is élnének, nem látják maguk előtt a nembeli Embert, a sorsot, ami rájuk is vár. Nem értik a kérdést, ami az ő kérdésük is.
A kérdésig sem jutnak el. Annyit tudnak, és megértenek, hogy valaki jogot akar arra, hogy emberhez nem méltó életét megszüntesse, és erre a brossúrák, a dogmák sematikus előítéletével felelnek, a jogot elvitatják, hogy mindenki dönthessen magáról. Ha emberi érzés lenne bennük, és az önállóság morzsája, szabályozhatnák, hogy azok használják ezt a jogot, akik jogosultak. Karsai Dániel segítene nekik. De el sem jutnak az emberi minimum szintjére. Nem tudnak felemelkedni az emberi lét spirituális szintjére, de még a materiális szintjére sem. Ahogy Karsai Dánielhez viszonyulnak, elmond mindent a NER szellemi, érzelmi, intellektuális és emberi színvonaláról. Emberi nagyság kell olyan embert elengedni, a jogát megadni, akit szeretünk. Ez a szeretet és a tisztelet legfájdalmasabb, de legmagasabb foka. Márpedig Karsai Dánielt szeretjük. A magyar társadalom rejtett emberségét mutatja, hogy Karsai Dánielt mindenki szereti. Ez pedig nagy szó ebben az országban. Bármit megtennénk, hogy megmentsük. A jobbik énünk van benne, akik mindig szerettünk volna lenni. Görög tragédia, ami játszódik előttünk, de az egyik fél méltatlan, nincs azon a színvonalon, hogy emberhez méltó párbeszédet folytasson, egyenértékű kérdéseket tegyen fel, vagy ellenvéleményeket fogalmazzon meg. Karsai Dániel egy embertelen, szűklátókörű, barbár állammal szemben képviseli az Embert. Meglepődik ezen valaki? Ez a világ. Mindnyájan Karsai Dániel vagyunk, benne van az összes fájdalmunk, a tragédiánk, minden szenvedésünk, minden méltánytalanságunk, mindnyájunk krisztusa ő, aki a fájdalmainkat hordozza, ha nem is tud megváltani minket. Ahogy vele bánnak, úgy bánnak velünk, amit ő kap, azt kapjuk mindnyájan. Ő a mi szubsztanciánk, lakmusz papírunk. Karsai Dániel méltónak találtatott arra, hogy képviselőnk legyen Isten és ember előtt, aki önsajnáltatás nélkül, emberhez méltóan viseli a keresztet, akiben megjelennek az ember megválaszolatlan kérdései, hogy miért ó, Uram?
Hogyan és miért történhetett ez meg, mi az Örökkévaló üzenete ezzel? Miért engedte meg? Miért? Miért éppen ő? Nem tudjuk, csak azt tudjuk, hogy ez a csodálatos ember, valamiféle hasonlóságot mutat azzal, akit nem ismerünk, de szeretünk, akihez nem vagyunk méltók. Karsai Dániel talán nem éri meg, hogy az erőfeszítései sikerrel járnak, de innen üzenjük, hogy semmi nem volt hiábavaló, nemcsak magát nemesítette, de minket is. Egyszer aranyba öntik a nevét. Ha rá gondolunk, jobb emberek leszünk. Vele vagyunk minden napon, a fájdalmában, a gyötrelmeiben, az elviselhetetlen lelki szenvedésben. Szeretnénk, de nem tudjuk átélni a borzalmat, de vele és benne vagyunk. Tudjuk, hogy nem igényli, nincs szüksége erre, és a fizikai gyötrelmeknél borzalmasabb, hogy nem tudja emberi méltóságát megőrizni. Vannak, akik azzal követnek el embertelen bűnöket, hogy elveszik emberek életét, és vannak, akik azzal, hogy nem hagynak valakit meghalni. Nincs ennél mélyebb dráma. Miközben a Liverpool nyert, a tőzsde nem ingadozik, holnap eső lesz, és emelkedett a benzin ára. Eközben Karsai Dániel vívja mindnyájunk harcát az emberi méltóságért. Kevés ember van, aki élete végső szakaszát is másoknak áldozza, nemes célokért küzd. Karsai Dániel már győzött. Legyőzte az életet és a halált, a közönyt, a korlátoltságot, a vallásos dogmatizmust és butaságot. Morálisan megsemmisítette az ellenfeleit. Bátorságot és erőt adott mindenkinek, aki emberhez méltó életet akar élni. Dani, nem élsz hiába. Zavarban vagyunk. Méltatlannak érezük és szégyelljük magunkat. Nem tudunk méltóan szólni, csak szeretnénk. Szeretnénk a szeretetünket kifejezni, de nem tudjuk. Nincsenek szavak. Karsai Dániel jelkép lett. A Magyar Civil Becsületrend kitüntetettje, s Pro Urbe Budapestért díjat kapott tegnap, amit az öccse vett át. Szeretettel gratulálunk.
