Döbbenet amit ez a mentős tett és még mindig nem tudják elegen!!! Még most is a könnyeinkel küzdünk a történtektől! - Figyeljék csak:


Múlt héten szinte az egész országot bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel. Több kommentelő azt írta, hogy ez egy oktatási segédanyag, azaz egy rekonstruált beszélgetés. A Mentőszolgálat a Facebookon tette helyre a kétkedőket.
A felvételen Berényi Bálint hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon. Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. A kommenteket böngészve az Országos Mentőszolgálat ezt írta: BÁLINT A KISBABA MEGMENTÉSÉRŐL ÍGY FOGALMAZOTT:
“SZERETEK ÖSSZEDOLGOZNI A BAJTÁRSAIMMAL, EZ AZ ÚJRAÉLESZTÉS PEDIG IGAZI CSAPATMUNKA VOLT.” Egy anyuka így fogalmazott: Pont 3 hónapos a kisbabám… Meghallgattam a felvételt az újraélesztésről és végig bőgtem… Minden elismerésem a mentős fiatalembernek és az édesanyának is, hogy volt ereje követni az utasításokat! Jó egészséget a babának, további jó munkát Bálintnak! A szenzációs hangfelvétel pedig itt hallható, amit nem lehet könnyek nélkül végighallgatni:

AKTUÁLIS:

Főoldal