!ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS! Több mint ötmillió magyar kapja kézhez péntektől az értesítést, nagy baj lehet, ha nem foglalkozik vele


Több mint ötmillió magyar kapja kézhez péntektől az értesítést, nagy baj lehet, ha nem foglalkozik vele! Március 15-től elérhetővé válnak a személyijövedelemadó-bevallások az eSZJA oldalán. Az értesítéseket 5,6 millió embernek küldi ki a NAV, az érintetteknek pedig május 21-ig van lehetőségük ezt elfogadni vagy módosítani. Nem árt észben tartani, hogy a bevallásból kimaradhattak olyan tételek is, amelyek után adózni kell, így tényleg érdemes alaposan végigolvasni a dokumentumokat.
Új opcióval rukkolt elő hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hétfőtől ugyanis a NAV mobilapplikációján keresztül is befizethetik az ügyfelek a gépjárműadót, amelyet idéntől már egy alkalommal, április 15-ig kell rendezni az eddigi kettő helyett, ám van lehetőség részletfizetést kérni. A NAV vezetése hétfőn mutatta be, hogy az applikáción keresztül mindössze 2-3 perc alatt igényelhető a lehetőség, hogy a gépjárműadót öt részletben fizethesse be az adózó. Az applikáció erről visszajelzést küld, és nyomon is követhető rajta a részletek befizetése. Milliók kapnak értesítést: A NAV sajtóeseményén elhangzott, hogy március 15-étől 5,6 millió magánszemély, őstermelő, egyéni vállalkozó kapja meg személyijövedelemadó-bevallásának tervezetét, amelyet az eSZJA-oldalon tekinthetnek meg az ügyfélkapuval rendelkezők. A bevallás ugyanakkor kérhető postai úton is. Azonban fontos kiemelni, hogy a bevallásból több olyan tétel is hiányozhat, amelynek feltüntetése az adózó érdeke is. Ilyen például az ingatlan-bérbeadás vagy az ingóságértékesítés, továbbá az egyéni vállalkozói, őstermelői tevékenység.
Nem jó, ha titkolózunk: Az ingatlanok esetében érdemes minél hamarabb rendezni ezeket a tételeket, hiszen a NAV pontos adatokra lát rá az ingatlannyilvántartásban, amelyeket össze is vet a bevallásokkal. 2023-ban például 8500 magánszemélyt találtak a kockázatelemzők, akik „elfelejtették” feltüntetni az ebből származó jövedelmüket, nem vallottak be adót. ÖSSZESEN AZ ELLENŐRZÉSEK UTÁN MÉG TOVÁBBI 1,3 MILLIÁRD FORINTNYI ADÓT VALLOTTAK BE AZ ÉRINTETTEK. Van, aki feladta postán a drogot: Szó esett a NAV tájékoztatóján a csomagküldésekről is. A hatóság havonta átlagosan mintegy 6 millió e-kereskedelmi küldemény vámkezelését végzi el, tavaly év végén, az ünnepek közeledtével ez a szám elérte a 9 milliót is. Ezeknek viszont csak kis része érkezik magyar címekre, a jelentős részük Lengyelországba és további EU-tagállamokba áramlik, ám az unióba való „beléptetésüket”, azaz átvizsgálásukat a NAV végzi. Ezek alapján jelentős mennyiségű jogellenes terméket szűrtek már ki a nyomozók: elsősorban hamis sportmárkák, táskák, órák, gyermekjátékok kerülnek elő a csomagokból, de nem egyszer előfordult olyan is, hogy valaki drogot postázott. Index.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal