Sokkoló tragédiával zárul a keddi nap. Gyászolunk: 86 éves korában, hosszas betegség után meghalt Kasza László újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori igazgatóhelyettese – közölte a 24.hu-val Haraszti Miklós, az SZDSZ alapítója, a demokratikus ellenzék egykori tagja. Haraszti Miklós a Facebook-oldalán azt írja, Kasza László fiától, Münchenből kapta a halálhírt. Mint írja, „a Szabad Európa Rádió, a szabad Magyarország hangjaként ismerte meg az egész ország a rendszerváltás előtti évtizedben.
Az 1956-ban fiatalon emigrált újságíró a magyar demokratikus nyilvánosság legnagyobb hatású munkása volt a rendszerváltás előtt. Munkásságát folytatta a rádió 1989-es budapesti engedélyezése után is. A Szabad Európa rádió magyar adásának beszüntetése után az állami magyar televízióban dolgozott.” Haraszti visszaemlékezésében azt írja, hogy „Kasza László ”A holnap hullámhosszán„ és ”Kommentár nélkül„ című műsoraira sok százezer ember figyelt esténként, megkeresve a Szabad Európa öt rövidhullámú sávja közül az egyetlen elérhetőt, amelyet éppen nem torzított hallgathatatlanná a magyarországi hatalom”. Haraszti szerint Kasza László „szolgálatát a hivatalosság nem köszönte meg 1989-ben vagy azután.
Nem panaszkodott ezért, hanem tovább szolgálta a magyar közszolgálati médiát, tanította lényeget összefoglalni és kérdezni az újságírókat és a közönséget is.” Kasza 2018-ban emigrált, mert Haraszti szerint „elege lett a sajtó függetlensége elleni kormányzati manőverekből, és visszavonult Münchenbe, ápolva a kapcsolatot a sajtószabadág híveivel és művelőivel”.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Sokkoló tragédiával zárul a keddi nap: Ma este meghalt Kasza..
Sokkoló tragédiával zárul a keddi nap: Ma este meghalt Kasza..
in
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e