Most jött a sokkoló hír: Rákkal küzd Katalin hercegné


Rákkal küzd Katalin hercegné. Kemoterápiás kezelést kap. Rákot diagnosztizáltak Katalin hercegnénél, jelenleg kemoterápiás kezelése korai szakaszában van – ezt a walesi hercegné erősítette meg hivatalosan a Guardian szerint. A BBC által rögzített nyilatkozatban Katalin hercegné elmondta, állapotát azután fedezték fel, hogy januárban nagy hasi műtéten esett át. Mint mondta, Vilmos herceggel időre volt szükségük, hogy három gyermeküknek elmagyarázzák a helyzetet. Természetesen óriási sokkot jelentett számára szembesülni az állapotával, de a herceggel mindent megtettek ennek feldolgozása érdekében.
Mindazonáltal megnyugtatták gyermekeiket, hogy szerintük minden rendben lesz. „Januárban egy nagy hasi műtéten estem át Londonban, akkor még azt hitték, nem vagyok rákos. A műtét sikeres volt. A műtét utáni vizsgálatok azonban rákot mutattak ki. Orvosi csapatom ezért azt tanácsolta, hogy vegyek részt egy megelőző kemoterápiás kúrán, most a kezelés korai szakaszában vagyok” – mondta a hercegné. III. Károly királyt egyébként ugyancsak daganatos betegséggel kezelik jelenleg. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal