Kiadták a figyelmeztetést! Ítéletidő közelít felénk! Németh Lajosnak mégis csak igaza volt. Aki itt él, nem ússza meg! Figyeljék mi jön:


Eső eső hátán a héten. Szomorúak lehetnek a napelemesek. Hétfő reggel a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 fok körül alakul. Később erősen felhős vagy borult lesz az ég. Eső, zápor több hullámban várható (70-90% eséllyel). A keleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 16 fok között alakul. A hét első felében ciklon képződik térségünkben, emiatt folytatódik a felhős, csapadékos időjárás. Többfelé számíthatunk esőre, záporra, kedden néhol akár az ég is megdörrenhet.
A ciklon által szállított nedves, enyhe légtömeg és a sok felhő hatására nem kell éjszakai fagyoktól tartani, emellett napközben is maradnak a döntően 10, 15 fok közötti csúcsértékek. A HungaroMet előrejelzése szerint Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyében egy nap alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat hétfőn. Ezért erre a három vármegyére másodfokú, narancs figyelmeztetést adtak ki. A veszélyjelzés szerint hétfőn egy ciklon képződik a térségünkben, és egyre többfelé várható eső, zápor. A Dunántúl nyugati felén területi átlagban 20-40 milliméter közötti mennyiségű eső várható, lokálisan ennél nagyobb mennyiség sem kizárt. A csapadék nagyobb része a déli órákat követően fog leesni, és keddre virradó éjszaka tovább folytatódik a csapadéktevékenység ezeken a területeken.
Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyére ezért hétfőre másodfokú, narancs figyelmeztetést adtak ki. Veszprém és Somogy vármegyékben egy nap alatt 20 milliméter eső várható, ezekben a vármegyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfőre. Hétfőn napközben a délkeleti országrészben a déli irányú szelet időnként viharos, óránként 60-70 kilométeres lökések kísérhetik. Feltámad a szél: Fokozatosan nő a csapadékhajlam, hétfőre virradóra több helyen várható eső, zápor. Hétfőn a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúlon már tartósabb és nagyobb mennyiségű csapadék is lehet. Másutt inkább időszakos eső, zápor várható. A déli, délkeleti szél élénk, hétfőn a Dél-Alföldön erős, egy-egy helyen viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 13 és 18 fok között valószínű. Néhány fokkal hidegebb a tartósabban csapadékos, melegebb az átmenetileg kevésbé felhős vidékeken lehet – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.

AKTUÁLIS:

Főoldal