Benzinárstop – Húsvétra ismét jöhet a 480 forintos hatósági üzemanyagár! A nemzetgazdasági miniszter ígérete szerint akkor fog a kormány belenyúlni az üzemanyagárakba, ha már nincsen a régiós középmezőnyben a benzin és a gázolaj ára, ez hamarosan bekövetkezhet. Megnéztük, hogy pontosan hol állnak a hazai üzemanyagárak európai összevetésben, és van néhány igazán nagy meglepetés az adatokban. Várhatóan szerdán tovább drágulnak az üzemanyagok a hazai kutakon, amennyiben – és erre minden esély megvan – a kiskereskedők érvényesítik az áraikban a nagykereskedelmi ár emelkedését.
A benzin 5 és a gázolaj 2 forintos emelése önmagában még nem lenne jelentős mértékű emelés, a nagyobb gond, hogy ez már a sokadik az elmúlt két hónapban. Bár nehezíti a tisztánlátást, hogy a Mol tavaly december végén trükközött a kiskereskedelmi árakkal, a benzin ára így is több mint 80 forinttal, a gázolaj pedig több mint 75 forinttal drágult, amiben legalább annyira szerepet játszik a januári 42 forintos adóemelés, mint a Brent kőolaj világpiaci áremelkedése és a forint dollárral szembeni gyengülése. A valódi probléma mindezzel, hogy egy átlagos, 50 literes tankolás ma 3500-4000 forinttal kerül többe, mint tavaly decemberben. Ezért is merülhetett fel, hogy ismét beavatkozik a kormány az üzemanyagárakba. A 2022 decemberében megszüntetett árstop lehetőségét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sem vetette el a múlt héten, amikor a tárcavezető újságírói kérdésre arra hivatkozott, van egy érvényes megállapodása a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, így ha azt tapasztalják, hogy a megállapodás „megtörik”, akkor avatkoznak közbe.
A miniszter ezzel arra utalt, hogy még tavaly szeptemberben, a nyári drágulás után találkozott az ágazat képviselőivel, akikkel többek között abban állapodott meg, hogy havi rendszerességgel egyeztetnek az üzemanyagpiac helyzetéről, illetve ezen a megbeszélésén hangzott el – ami igazán lényeges – az a kérés, hogy legalább a régiós középmezőnyben legyenek a hazai üzemanyagárak. Visszahozza-e a kormány az árstopokat ? Lényegében most is ettől tette függővé Nagy Márton, hogy visszahozza-e a kormány az árstopokat. Az európai helyzetkép alapján ugyanakkor jól látszik, hogy a Mol a nagykereskedelmi árak meghatározásánál vélhetően továbbra is ügyel arra, hogy tartsa az akkori vállalásait. A Cargopedia március 11-i adatai szerint míg a régióban olcsóbb a benzin Horvátországban (615 forint), Csehországban (602 forint), Romániában (566 forint) és Lengyelországban (599 forint), addig a hazainál (618 forint) drágább:
Ausztriában (633 forint),
Szerbiában (625 forint) és
Szlovákiában (643 forint).
Érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a magyar benzin ára rendre együtt mozgott az osztrák és a szlovák számokkal, tavaly több olyan hónap is volt, amikor a három országban szinte teljesen azonosak voltak az árak. Leginkább az árstop kivezetése után közvetlenül, illetve a nyár végén tapasztalt áremelkedés idején volt megfigyelhető, a itthoni árak a régió élére törtek, és tulajdonképpen ez késztethette akkor a minisztert is az ágazat szereplőinek megregulázására.
Csaltak az árakkal? Nem meglepő módon a válasz ezután nem is maradt el, bár nem tudni, pontosan mi történt, azaz az árrésükből engedtek-e a kereskedők, vagy tényleg egy az egyben lekövették az olaj mozgását, mindenesetre az üzemanyagtípusok ára látványosan esett az őszi hónapokban, aminek köszönhetően már októberben egy számjegyű lett az infláció. Bár félő volt, hogy a januári adóemelés után ez a helyzet megváltozik, meglepő módon ennek a mostani számokban nem látjuk nyomát. Így most a benzin ára a hazai kutakon az unióban a tizedik, a gázolajé pedig a 12. legolcsóbb. A benzin ára a hazai kutakon az unióban a tizedik, a gázolajé pedig a 12. legolcsóbb Az, hogy üzemanyagárak felrobbantak Európa-szerte, szemlélteti az is, hogy tavaly nyáron a turisztikai szezonban még 50-60 forinttal olcsóbb volt Horvátországban egy liter benzin, mint Magyarországon, ez a különbség teljesen eltűnt, sőt a gázolaj, már déli szomszédunknál drágább. A régióban egyébként továbbra is Romániában vannak a legpénztárcabarátabb árak, ahol a benzin literje 566 forintba, a gázolajé 595 forintba kerül. Európában – nem meglepő módon a legkevesebbet benzinért és gázolajért is Oroszországban kell fizetni, az előbbi mindössze 218 forintba kerül, azaz majdnem harmada a hazai árnak. Forrás