A népszerű mulatós énekesnő 10 éven keresztül állt egy színpadon volt férjével, mulatós párosuk egyedülálló volt az országban. Vasárnap este a Muzsika Tv Házibuli Attilával című show-műsorában olyan történt, amire a rajongók már évek óta esélyt sem láttak, hiszen az énekesnő nem egyedül ment színpadra, hanem a műsor házigazdájával, Tilinger Attilával.
Suzy boldogan nyilatkozott az előadás után “Őszinte leszek: már el is felejtettem, milyen az, amikor nem egyedül vagyok színpadon, szerintem Attila is izgult. Nagyon jól sikerült a dal, remélem, a rajongóink szeretni fogják. Biztos vagyok benne, hogy többször is elő fogjuk adni nemcsak televízióban, hanem közös fellépéseken is” – mondta Suzy, aki a kérdésre, hogy az együttműködést hosszú távra tervezik-e, egyértelműen válaszolt.
“Attila 21 éve a legjobb barátom, három éve vele dolgozom a dalaimon. A barátságunkat pecsételte meg ez a dal, amit mindenféle hosszú távra tervezés nélkül csináltunk meg. Nem tudni, hogy lesz-e még közös dalunk, de a pályámon továbbra is szólóban maradok, Attila pedig producerként segíti a munkámat” – mondta a mulatós királynő.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
Eltűnt
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
3 év után egy új férfi oldalán látható Suzy.. Jolly őrjöng a dühtől?! Ő róla van szó:
3 év után egy új férfi oldalán látható Suzy.. Jolly őrjöng a dühtől?! Ő róla van szó:
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
Eltűnt,
emberek,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e