❗️❗️Nincs vége! Lemondott Varga Judit is. Nagy a feszültség - Orbán Viktor lépésére vár most mindenki. - RÉSZLETEK:


Varga Judit Facebook-oldalán azt írta, lemond országgyűlési mandátumáról és a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetéséről, és visszavonul a közélettől, miután Novák Katalin köztársasági elnök bejelentette lemondását a kegyelmi ügy miatt. A volt igazságügy-miniszter Facebook-oldalán jelentette be Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges.
Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. A lemondás előzménye, hogy kiderült, Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. A férfit azért ítélték el, mert arra kényszerítette az otthon több kiskorú lakóját, hogy vonják vissza a később pedofíliával elítélt igazgató ellen tett vallomásukat. Bár a kegyelmi döntést Novák Katalin hozta államfőként, azt az akkori igazságügy-miniszternek, Varga Juditnak is ellenjegyeznie kellett, ezért döntött úgy, hogy ő is lemond.
Varga Judit nyilatkozata egyébként ugyanúgy nem tisztázza a kegyelmi botrány körülményeit, mint Novák Kataliné. Sőt, Varga nyilatkozatában csak arra utalt, hogy a köztársasági elnök döntését ellenjegyezte, de feltűnően kimaradt belőle, hogy ő terjesztette volna fel a javaslatot. Így a politikai változásokat kiváltó ügy részletei továbbra is homályban maradtak. A kormány honlapján az elnöki kegyelemről a következő olvasható: a kegyelem megadásának általános menete a következő: a terhelt, védője, törvényes képviselője vagy hozzátartozója kegyelmi kérelmet nyújt be az első fokon eljárt bírósághoz, amely azt felterjeszti az igazságügyi miniszterhez. A MINISZTER A KEGYELMI KÉRELMET MINDEN ESETBEN FELTERJESZTI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKHÖZ, AKI DÖNT A KEGYELEM ÜGYÉBEN, de ennek érvényességéhez a miniszter ellenjegyzésére is szükség van. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal