Megtörtént, amire senki nem mert még gondolni sem: Orbán Viktor nem fogadta el Novák Katalin magyarázatát, ezért mennie kellett. A 444 a miniszterelnök egyik névtelenséget kérő, közvetlen munkatársára hivatkozva azt írja, hogy Novák Katalin stábja megpróbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de Orbán Viktor azt nem fogadta el. A felek közötti közvetítésére állítólag még Balog Zoltánt is ráállították – sikertelenül. Orbán Viktor semmi könyörületet nem gyakorolt Novák Katalin felett a csütörtöki bejelentésében:
Nem védte meg, de még a nevét és a köztársasági elnök intézményét sem említette meg. Kizárólag a jogköréről beszélt, ami körül kialakult egy vita, amelynek során a miniszterelnök szerint „egyesek kegyelmet osztanak” – értesült a 444. A lap Orbán Viktor egyik névtelenséget kérő, közvetlen munkatársára hivatkozva azt írja, Novák Katalin stábja próbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de a forrásuk arra utalt, hogy ezt a miniszterelnök nem fogadta el, mert Orbán szerint a köztársasági elnök tartozik a nyilvánosságnak. A forrás szerint a döntés a köztársasági elnök felelőssége, és „a miniszterelnöknek nem volt más választása, mint megvédeni méltatlan helyzetbe hozott politikai közösségét”. Ez nem a mi dolgunk. Nem akarunk ilyen zavarokat a jövőben – közölte Orbán Viktor munkatársa. A köztársasági elnök és a miniszterelnök közötti közvetítésre állítólag az elnök tanácsadóját, a kormányfő egykori miniszterét és lelkészét, Balog Zoltánt is mozgósították – sikertelenül.
Ezt azonban a miniszterelnök környezetéből nem erősítették meg. Orbán Viktor részéről nincs kegyelem: - Mint megírtuk, csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tett a bicskei pedofilügyben hozott köztársasági elnöki kegyelmi döntéssel összefüggésben. A miniszterelnök bejelentette: alkotmánymódosítást nyújtott be a kormány nevében, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Mint mondta, ideje rendezni ezt a kérdést. Rendezték is. Mind Novák Katalin köztársasági elnöknek, mind Varja Juditnak mennie kellett. A rendszerváltás óta már a második, Fidesz által támogatott köztársasági elnök mondott le. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
MEGTÖRTÉNT amire senki nem mert még gondolni sem!! ITT van Orbán Viktor döbbenetes bejelentése:
MEGTÖRTÉNT amire senki nem mert még gondolni sem!! ITT van Orbán Viktor döbbenetes bejelentése:
in
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e