❗Bejelentették! EKKORTÓL fizetőssé válik a parkolás a Pennyben! - RÉSZLETEK:


Hivatalos bejelentést tett a PENNY: fizetőssé válik a parkolás itt! A Penny ismertette álláspontját, melyet innen is nagyon köszönünk: „A PENNY kiemelt figyelmet fordít vásárlói kényelmére, és ebbe beletartozik a boltok parkolóinak gépjárművel történő könnyű megközelíthetősége, elérhetősége is.
Az utóbbi időben több vásárlói jelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes üzleteinknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal érkező gépjárművek ellehetetlenítik a PENNY vásárlói számára a parkolást. Ennek megszüntetése érdekében szakemberekkel egyeztetve jutottunk arra a döntésre, hogy az érintett üzleteink parkolóiban bevezetjük az egy órás időtartam feletti fizetős parkolást, azonban fontos, hogy a PENNY vásárlói számára – a vásárlást igazoló blokk felmutatásával – az egy órás limitet meghaladó időtartam esetén is díjtalan a várakozás. A díjfizetős parkolókban egyébként több helyen is – így például a parkoló és az üzlet bejáratánál – kihelyezzük az erre vonatkozó információs táblákat.
Azoknál a boltoknál, ahol továbbra sem díjfizetős a parkolás, kihelyeztük a magánterületre vonatkozó autó-elvonatás táblát, amelyre azért van szükség, hogy elejét vegyük az otthagyott roncsautók elszaporodásának, hiszen ezek a járművek is foglalják a helyeket a PENNY vásárlóinak járművei elől. A PENNY, ahogyan eddig is, jelen helyzetben és ezután is a vásárlói igényeit tartja elsőlegesen szem előtt. Ennek érdekében minden olyan bejelentést, panaszt is kivizsgál, ami a vásárlók parkolási lehetőségeit veszélyezteti. Amennyiben egy adott üzletnél indokolttá válik az ingyenes parkolás időbeni szabályozása, abban az esetben a vállalat fontolóra veszi a korlátozás lehetőségeit. Jelenleg azonban nem tervezzük, hogy bármelyik másik, környékbeli üzletünk parkolójánál bevezetjük az időkorlátos parkolási rendszert.” Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal