Jön a káosz! A Volán buszvezetőinek fele nem indul el hétfőn! EZT a döbbenetes dolgot teszik helyette:


Vasárnap és hétfőn jelentős munkabeszüntetésre készülnek a Volánbusz egyes járművezetői. A MÁV–Volán-csoport szerint a hét eleji egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak tartotta a hosszabb távra szóló bérmegállapodást. A tavaly decemberinél is erősebb munkabeszüntetés várható a béremelési vita miatt vasárnapra és hétfőre tervezett sztrájkban – mondta az InfoRádióban a Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke.
A forgatókönyv a korábbi, hogy ne kelljen újabb sztrájkmenetrendet készíteni, megkönnyítve ezzel a munkáltató helyzetét – jegyezte meg Dobi István. Ez azt jelenti, hogy vasárnap üzemkezdettől hétfő üzemzárásig tart majd a munkabeszüntetés az elégséges szolgáltatás biztosításával. Utóbbi annyit tesz, hogy elmondása szerint a hét utolsó napján körülbelül 2600 körüli, hétfőn pedig 19 180 járat maradhat ki. Összességében 22-23 ezer járat kimaradását eredményezheti a kétnapos sztrájkjuk. Az előzetes felmérésük alapján a sztrájk támogatottsága 60 százalékos, ami alapján 60-70 százalékos leállást prognosztizál az érdekképciselet, így várhatóan nagyobb hatást gyakorol az akció a múlt év végi munkabeszüntetésnél – mondta az elnök, emlékeztetve, hogy december 11-12-én a munkavállalók közel 50 százaléka nem indult el azzal a járattal, amely a törvény szerint is kimaradhat.
A szakszervezeti vezető kitért az érdekképviselet elvárásaira is: a SZAKSZ elutasítja a három évre szóló bérmegállapodást, csak egy évre, tehát 2024-re hajlandóak aláírni. Bár a korábbi 112 500 forintos követelésüket 90 ezer forintra csökkentették, ezen bérfejlesztési igényüket a munkáltató nem tudta elfogadni – tette hozzá. „Az időhúzás és a mérték elutasítása miatt döntöttünk úgy, hogy a korábban bejelentett sztrájkunkat vasárnap és hétfőn megtartjuk.” A MÁV–Volán-csoport közleményében kiemelte: a keddi egyeztetésen elhangzott, hogy a szakszervezetek többsége elfogadhatónak tartja a hosszabb távra szóló bérmegállapodást, a munkavállalók egy részét képviselő Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet ugyanakkor elutasította a munkáltatói ajánlatot. Eszerint a bérfejlesztési ciklus alatt a cégcsoport munkavállalóinak alapbére átlagosan 25 százalékkal növekedne, míg az első évben, 2024-ben egységesen havi 70 ezer forinttal nőne a vállalatcsoport minden munkavállalójának alapbére. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal