Ma este 60 ezret kapartam le egy sorsjegyen. Mondanom sem kell, nagyon megörültem! Nem nagy pénz, de mégis ez az eddigi legnagyobb nyereményem. Nagyon izgatott voltam, amíg fel nem néztem, és meg nem láttam Pista bácsit. Egy “hajléktalan vagyok” táblát tartott maga előtt, remegett a keze, és sírt, ahogy a fagyos szél marta az arcát. Lehúztam a kocsi ablakát, és felajánlottam neki, hogy meghívom egy forró kávéra. Vonakodva, de boldogan elfogadta. Amíg a kocsiban mentünk, megkérdeztem hol fog aludni, mire azt mondta, nem tudja. Felhívtam a szállókat, de mind teli voltak.
Ekkor értettem meg, hogy miért én nyertem ezt a kis összeget. Talán nem véletlen, hogy a sors az én utamba helyezte le Pista bácsit. Elvittem egy szép szállodába és a nyert összegből két éjszakát tudtam venni neki. Még sosem láttam felnőtt férfit így sírni. Azt mondta, egy angyal vagyok. Sokat nem tehettem, de tudtam, hogy új barátom, a hajléktalan Pista bácsi, az estét biztonságban és melegben tölti. Ez Karácsony előtt nem sokkal történt, Budapesten. Nem kérem mindenkitől, hogy higgye el, de ha már egy ember is hisz benne és az emberi jóságban, már megérte. Osztani ér. És elgondolkozni is rajta.. Kun Barnabás, Budapest.
