Tegnap történt a budaörsi tescóban, amikor megláttam egy idős nénit, aki sírt halkan a narancsok előtt. Halkan pityergett, és nyelte a könnyeit, miközben nézte a naracsokat.. Odaléptem hozzá, és illedelmesen megkérdeztem, hogy miért tetszik sírni néni? A válaszára nem voltam felkészülve.. Azt mondta: " Édes lányom, 93 éves vagyok, az egész életemet végig dolgoztam, és most annyira kevés a nyugdíjam, hogy már 2 éve nem tudtam megvenni a narancsot, pedig nagyon megkívántam..
Annyira szép a színe, és lédúsnak tűnik, de nem engedhetem meg magamnak, mert minden forintom ki van számolva. Egy fillérem sincs feleslegesen, és még így is éhezem néha.." Kiderült, hogy eltemette mind a 3 gyermekét, és a férje már 30 éve itt hagyta őt.. Se kutyája, se macskája, csak az a pici nyugdíja, meg egy apró garzonlakása. Őszintén megsajnáltam őt, és vettem neki 2 kg narancsot, illetve megadtam neki a telefonszámom, hogy ha bármikor szüksége van egy kis segítségre, vagy egy jó beszélgetésre, csak hívjon fel. Ennyit tehetek érte, de szomorú is vagyok, hogy itt tartunk. Ledolgozott életek után az éhezés marad.. Szégyen..
