RENDKÍVÜLI! Ma délután Szijjártó Péter olyat jelentett be, amitől leesett a magyarok álla:


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban beszélt arról, hogy az Axiom Space amerikai vállalattal aláírhatják azt a szerződést, melynek alapján véglegessé válik, hogy Magyarország ismét embert küld a világűrbe. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést a NASA-val szorosan együttműködő Axiom Space vállalattal.
Ennek nyomán válik ugyanis biztossá, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején – írja az MTI. A kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra, hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje, és tudományos kísérleteket hajtson végre. Az elvégzendő feladatok listájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni. Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről – mutatott rá a miniszter.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre. Hogy pontosan mikor kerül sor az űrexpedícióra, az azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni – tette hozzá. A miniszter elmondta továbbá, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

AKTUÁLIS:

Főoldal