ITT A HIDEGZUHANY A NYAKUNKBA! MEGTÖRTÉNT! NAGY a BAJ! Dr. Rusvai Miklós bejelentette, amit nagyon de nagyon nem szerettünk volna hallani:


Rusvai Miklós állatorvos-virológus az ATV Start című műsorában azt mondta, jelenleg már zajlik egy újabb koronavírusjárvány-hullám, a tél folyamán pedig újabb hullám várható. Rusvai Miklós szerint a korábbi tapasztalatok alapján a Covid két hullámban jelentkezik majd az elkövetkező egy éven belül: először nyár végén – ősz elején, az iskolaév kezdetéhez igazodva, illetve valamikor január és február fordulóján.
A virológus úgy véli, a vírus örökítőanyag-koncentrációjának a szennyvízben megmutatkozó, öt hete tartó emelkedése is azt mutatja, benne vagyunk egy koronavírusjárvány-hullámban, de szerencsére nem súlyos a tünetek, enyhe légzőszervi, náthás tünetek vannak. Rusvai Miklós úgy véli, az immunizálás erőltetése nem indokolt, a veszélyeztetett csoportokat kell csak oltani. A virológus megjegyezte, még egy tucat, hasonló tünetekkel járó vírus fertőz jelenleg, tehát a légzőszervi tünetek nem feltétlenül Covid-fertőzést jelentenek. A jelenleg használatos koronavírus-tesztek ki tudják mutatni az újabb mutánsokat is:
Az Eris és a Pirolát. Rusvai Miklós szerint olyan ember ma már nincs Magyarországon, aki ne lenne immunis a vírusra bizonyos mértékben: akár azért, mert volt fertőzött, akár azért, mert oltást kapott. Megismételte: jelenleg a vakcinálás csak azoknál indokolt, akik valamilyen veszélyeztetett csoportba tartoznak. Címlapkép forrása: Getty Images. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal